A Dinu Lipatti Filharmónia csütörtöki koncertjének Lukács Gergely tubaművész volt a szólistája. A fiatal tehetség egy bukaresti rézfúvós verseny díjaként kapott lehetőséget arra, hogy Szatmárnémetiben bemutatkozzon, a helyi filharmonikusokkal koncertezhessen.
A doni hadműveletekben elesett hősökre emlékezik a Szatmár-Németi Református Egyházközség és a Szent István Kör január 24-én, vasárnap, a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében.
Szerda délután, a magyar kultúra napjára készülve a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont kiállítótermében kerekasztal-beszélgetés zajlott a szatmárnémeti magyar középiskolák meghívott magyartanárainak, valamint a Szamos folyóirat diákíróinak a részvételével.
Idén rendhagyó módon ünnepli a Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége a magyar kultúra napját — tudtuk meg Pataki Enikőtől, a tanintézmény igazgatónőjétől. Fényfestést kap az iskola épülete.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa szervezésében szerdán első alkalommal tartották meg az Ökumenikus ima Szatmárnémetiért rendezvényt, amelyen a város vallási felekezeteinek a képviselői vettek részt nemzetiségtől függetlenül.
Szatmáron 10 540 úti okmányt állítottak ki tavaly, ezek közül 8680 elektronikus, 1860 pedig ideiglenes útlevél volt, derül ki a Szatmár Megyei Útlevélosztály vezetőjének, Simona Babici-nak a tájékoztatásából.
Szatmárnémeti öt oltóközpontja közül tegnap egyik sem nyitott meg, kettő ugyan szinte elkészült, de még engedélyeztetésre vár, a többi hármat pedig csak ezután alakítják ki.
Január 20-án, szerdán 17.45 órától, a magyar kultúra napjára készülve a szatmárnémeti Láncos-templom parkjában lévő Kölcsey Ferenc-szobornál koszorúzási ünnepséget tart a Szamos folyóirat, együttműködve a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal, a Szatmár Megyei Tanáccsal, valamint a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközponttal.
Hétfő délelőtt nem működött az online platform, a családorvosokat folyamatosan hívták az immunizálásra jelentkezők, s közben a rendelőkben is el kellett látniuk a hozzájuk fordulókat.
Idén elkészül a szatmárnémeti körgyűrű — hangzott el Cătălin Drulă közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter első hivatalos sajtótájékoztatóján.
Tegnap, Mihai Eminescu születésnapján, a román kultúra napján megemlékezést és koszorúzási ünnepséget tartottak a nemzeti költő nevét viselő szatmárnémeti főgimnázium előtti szobornál.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat