Tizenhárom új címre terjesztették ki Szatmárnémetiben a fizetéses parkolási övezetet — beleértve a Rodnei (Magyar) utcai temetők előtti részt, és a Károlyi út szakaszát is — , miután csütörtöki ülésén elfogadta a városvezetés erre vonatkozó előterjesztését a városi tanácsosok.
A kolozsvári Prof. Dr. Ion Chiricuță Onkológiai Intézet ingyenes mammografiás vizsgálatot biztosít szatmárnémeti egészségügyi partnerközpontjában, a Hám János Klinikán.
Ma van a mentők napja, amikor azoknak mondanak köszönetet, akikre a legnagyobb szükség van baj esetén. Szatmár megyében az első félévben közel 30 ezerszer volt szükség rájuk.
Augusztus 4. – 6. között a TIFF Unlimited Karaván 2023-ban is elhozza a szabadtéri mozizás élményét, Esténként három kisjátékfilmet és három nagyjátékfilmet lehet megtekinteni.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács továbbra is támogatja a szatmári egészségügyi rendszer fejlesztését, amelynek részeként most a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház urológiai osztálya számára szerzett be egy fontos orvosi eszközt.
A 18 és 35 év közötti személyeket várják, akiknek megtanítják hogyan birkózhatnak meg a számukra nehéz helyzetekkel és lehetőségük adódik személyiségük fejlesztésére.
Egy négyemeletes tömbház egyik lépcsőházának átalakított lakásaiban működik a szatmárnémeti Lucian Blaga Általános Iskolának az egyik része. Húsz éve van ez így, Adrian Cozma (PNL), most vette észre.
Kismamáknak és újdonsült anyukáknak szervez újabb egynapos programot a Szatmárnémeti Boldog Scheffler János központ. A tervek szerint a 7 órás, ingyenes program Aranyosmeggyesen zajlik.
Minőségi rockzene, egyedi és megismételhetetlen élmény, fergeteges hangulat, hideg sör és fröccs és egy hatalmas rockbuli vár mindenkit most szombaton Szatmárnémetiben, ahol ezúttal rocktörténelem íródik.
A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalon belül működő Sürgősségi Helyzetek Szolgálata a Szatmárnémeti Vöröskereszttel partnerségben vegyes csapatokat hoz létre, amelyek feladata az idősek segítése a kánikulai időszakban.
A szervezők köszönik a támogatóknak, résztvevőknek, hogy hozzájárultak az idei véndiáktalálkozó sikeres megvalósításához, s bíznak abban, hogy jövőre is találkoznak július 12-én és 13-án.
Egy hónapja volt az első idei rovarirtási akció Szatmárnémetiben, az azóta eltelt időben elszaporodott vérszívókat ritkítanák kedd este megint. De csak ha nem esik, nem fúj!
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat