Szemák Viola: 
— Mikor kezdtél el szavalni? Hogyan zajlik a folyamat a vers kiválasztásától a végső momentumig, amikor kiállsz a nagyközönség elé?

— A szavalás – legalábbis számomra – nem egy tanult gyakorlatként kezdődött, hanem mint egy belső késztetés, hogy valamit, amit éreztem, ne csak elmondjak, hanem átéljek, megosszak, rezegjek vele. Először egy iskolai ünnepségen álltam ki, remegő kézzel, de a versbe kapaszkodva, mintha az lett volna a biztos talaj. Akkor éreztem meg, hogy egy jól választott költemény nem csupán hangok egymásutánja, hanem híd köztem és a hallgató között.
Ahogy teltek az évek, ez a belső hang egyre tisztábban szólt, de igazán megerősödni csak akkor tudott, amikor megérkezett mellé egy másik, támogató hang is – kívülről, de őszintén. Líceumi éveim alatt volt valaki, aki e csendes hangot erővé emelte bennem – magyartanárnőm, Heinrich Andrea. Ő nem tolta elém a verset, hanem utakat nyitott hozzá. Bátorított, amikor bizonytalan voltam, és hitt bennem akkor is, amikor én még csak tanultam hinni önmagamban. Az ő szava sokszor volt az a halk, meleg fény, ami mellett könnyebb volt kimondani a mélyebbre rejtett gondolatokat.
A vers kiválasztása mindig egyfajta belső párbeszéddel kezdődik. Olyan, mint amikor nem te keresel könyvet a polcon, hanem ő talál rád. Egy-egy sor megakad a szívben, mintha ott volna dolga. Onnantól kezdve napokon át magammal hordozom – olvasom, ízlelgetem, próbálom megérteni, hol van benne az én hangom. Aztán elkezdődik az a csendes folyamat, amit gyakorlásnak neveznek – de ez nem puszta technika: érzés, ritmus, lélegzet, hit. A végső pillanat, amikor kiállok a közönség elé, mindig szent és egyszerre ijesztő. Olyan, mint amikor valaki kitárja a lelkét, és bízik benne, hogy lesz, aki megérti.

— Mit adnak a versek? Mit ad a magyar irodalom? Fiatal felnőttként mennyi támaszt nyújt egy-egy verssor a mindennapokban?

— A versek kapaszkodók. Olyanok, mint fények egy erdőben: nem mindig világítanak mindent, de mutatják, merre lehet továbbmenni. A magyar irodalom különösen mély és fájdalmasan szép. Olyan történelmi és lelki örökséget hordoz, ami fiatal felnőttként is megtart, amikor kérdésekbe fáradunk. Ady dühe, Radnóti csendes fájdalma, Pilinszky magányos hite vagy Szabó T. Anna finom ereje – mind-mind olyan hangok, amelyek szólhatnak helyettünk, ha épp nem találjuk a saját szavainkat.
Egy-egy verssor ott van velem reggel a buszon, éjjel a csendben, egy csalódás után vagy egy boldog pillanatban. Néha egy sor többet jelent, mint száz tanács, mert nem akar megoldani – csak melletted van.

— Folytasd a következő mondatot: Az élet versek nélkül... 

— Az élet versek nélkül fél világ, a másik fele a szívben születik.

Loga Szilárd:

— Mikor kezdtél el szavalni? Hogyan zajlik a folyamat a vers kiválasztásától a végső momentumig, amikor kiállsz a nagyközönség elé?

— A szavalás egészen kicsi korom óta kísér utamon. Már kisiskolás koromban otthon éreztem magam a versek világában és szerettem bújni különböző köteteket. Ez a jó szokásom a mai napig megvan. Véleményem szerint a vers kiválasztása az egyik legszebb folyamat ennek megtanulásában, hiszen ez az a rész, mikor számtalan, még számomra ismeretlen művel találkozhatom. Miután az összes verset gondosan elolvastam, kiválasztok egy párat, ami igazán közel áll a szívemhez és úgy érzem, hogy illik a személyiségemhez. Mindezek után, ezt a pár verses kört leszűkítem egyetlen egyre, ami a leginkább elnyeri a tetszésem többszöri elolvasás után. Majd meghallgatom ezeket a verseket neves színészek előadásában, közben jegyzetelek, hogy mire figyeljek oda, kinek mit üzenhet a vers. Miután mindezzel végeztem jön a vers tanulása. Lassú, de gondos folyamat. Ilyenkor odafigyelek a hangsúlyra, illetve az arcjátékra, a megfelelő előadásmódra, amely tükrözi üzenetét. Egy másik szívemhez közel álló rész, amikor a közönség előtt adhatom elő a verset. Kicsit izgulva, de mindig büszkén állok a színpadra, hogy másnak is megmutathassam, hogy számomra mit jelent a vers.

— Mit adnak a versek? Mit ad a magyar irodalom? Fiatal felnőttként mennyi támaszt nyújt egy-egy verssor a mindennapokban?

— A versek világa számomra csodálatos. Minden versben fel tudok fedezni valami újat, mindnek van egy üzenete a világ számára. Bárhogyan is érezzem magam, mindig találok egy művet, ami épp az adott lelkiállapotomat tükrözi. Véleményem szerint a magyar irodalom az egyik legszebb a világon. Bősége, tartalma, illetve művészi értéke felbecsülhetetlen. Fiatal felnőttként is alá tudom támasztani, hogy egy vers nagy segítséget nyújt a mindennapokban. Mikor kicsit nehezebb az élet, egy pár sor a kedvenc költőimtől képes megnyugtatni, biztatni, motiválni.

— Folytasd a következő mondatot: Az élet versek nélkül... 

— Az élet versek nélkül elképzelhetetlen. A vers nem csak az érzéseket, érzelmeket segítenek kifejezni, hanem olyanok, mint egy jó barát; meghallgatja örömünket, bánatunkat. Írása, olvasása, tanulmányozása, olyan szabadságot rejt, amelyet emberi ésszel nem lehet felfogni. A vers olyan, mint a gyógyír egy betegségre.

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!