Belföld

Bentlakás- és albérletár: ég és föld

Elkezdődik az egyetemi év is, és sok szatmári hallgató nyert felvételt hazai egyetemekre, akiknek pedig nem jutott bentlakás, azok az utolsó métereken kerestek maguknak
Szatmárnémeti

A test és a nyelv összefüggései

A Könyvtárak Éjszakája rendezvény keretében pénteken mutatták be Darabos Enikő Testmetaforák a kortárs magyar irodalomban című kötetét
Szatmárnémeti

Ne pazaroljuk az energiát!

Közeledik a fűtésszezon, sokan már befűtöttek a kályháikba, bekapcsolták a hőközpontokat
Szatmárnémeti

Meseszerető kölcseys diákok

A Magyar Népmese Napját, Benedek Elek születésnapját a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége is méltó módon, egy „mesés” nappal ünnepelte
Szatmárnémeti

Az olvasás került a figyelem középpontjába

A tizedik alkalommal megtartott Könyvtárak Éjszakája rendezvény gyerekek és felnőttek számára egyaránt biztosított programot, és felhívta a figyelmet az olvasás
Szatmárnémeti

Megnyílt az atyai pillepalack-ökolabirintus

Több mint 80 000 pillepalack vagy egy része nem a természetbe, Szamosba, erdőszélre került, hanem labirintussá állt össze, köszönhetően 75 iskola és óvoda lelkes
Szatmárnémeti

Hangulatos Sathmarer Oktoberfest

„O’ zapft is!” A hordó megcsapolva! — szabad folyást engedve a sörnek és az általános jókedvnek a németországi Oktoberfest szatmári megfelelőjén
Szatmárnémeti

Élen a szatmári mentősök

Kiválóan szerepeltek a Szatmár Megyei Mentőszolgálat szakemberei az ország mentőalakulatai számára megrendezett versenyen
Szatmárnémeti

Szabad állások a megyében

Közel kétszáz betöltésre váró állást tettek közé szatmári cégek a helyi foglalkoztatásügyi adatbázisban ezen a héten, most is főleg középfokú végzettséggel
Szatmárnémeti

Az élet fája 125 művész szemszögéből

A Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén (Vécsey-ház) pénteken nyílt meg Az élet fája című tárlat; a hazai és nemzetközi művészek alkotásait
Szatmárnémeti

Felújítják a nagypiacot

Kész a dokumentáció a szatmárnémeti nagypiac felújítására, a munkavégzés és az anyagszükséglet költségvetése is össze van írva, a közterület-fenntartó