Ezen a nyáron két szakaszban, június 8-a és július 3-a, illetve július 20-a és augusztus 10-e között történik idén a gyerekek beíratása az óvodába. Az újrairatkozások, tehát azoknak a gyermekeknek a visszaíratása, akik már óvodások és a szeptemberben kezdődő, 2020/2021-es tanévben is folytatják az óvodát, május 25-e és június 5-e között zajlanak majd – közölte a tanügyminisztérium. A tisztázatlan eseteket augusztus 11-e és 31-e között fogják megoldani.
Szintén újdonság, hogy az újrairatkozások telefonon, faxon vagy e-mailen keresztül is lebonyolíthatók. Az újrairatkozás nyomán megmaradt szabad helyek betöltése a hatályos jogszabályok alapján történik, figyelembe véve a 2019/56-os törvényt, amely biztosítja, hogy minden 5 éves gyerek bekerüljön egy nagycsoportba, mert ez már a kötelező oktatás része.
Amennyiben a jelentkezők száma meghaladja a meghirdetett helyek számát, a szétosztáskor tekintetbe vesznek bizonyos speciális helyzeteket, ha például a gyermek árva, félárva, fogyatékkal élő, vagy a testvére ugyanabba az oktatási intézménybe jár. A beiratkozások órarendjét az oktatási intézmény vezetősége szabja meg és függeszti ki látható helyre, a saját honlapjára (ha van), és a tanfelügyelőségek webes felületére: a Szatmár megyei érdekelteknek a www.satmar.ro honlapot kell figyelemmel követni.
A magánóvodáknak ezenfelül az óvoda státusára vonatkozóan is kell információkat közölniük, mégpedig a következőket: ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek-e, vagy akkreditálta-e őket az Iskola Előtti Oktatás Minőségéért Felelős Ügynökség (Agenția pentru Asigurarea Calităţii în Învăţământul Preuniversitar - ARACIP).
Bumbuluț Krisztina