Szatmárnémeti

Ünnepeljük együtt március 15-ét!

„Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt — legyünk minél többen, és ünnepeljük együtt március 15-ét!” — mondta lapunknak Kereskényi Gábor
Szatmárnémeti

Márkusznak segítség kell

Egy szerény, de tehetséges diáknak gyűjt a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola: a hetedikes Márkusznak jövő héten életmentő műtétje lesz, aminek
Szatmárnémeti

Káoszból a rend felé — történelmi előadás

A Szent István Kör szervezésében tegnap Thoroczkay Sándor történelemtanár elevenítette fel az 1920-as év eseményeit, történelmi visszapillantást adva az ezekhez
Szatmárnémeti

Új kullancsfaj ólálkodik tájainkon

Új, tájainkon eddig még ismeretlen kullancsfajjal találkoztak magyarországi kutatók, olyannal, amilyet Románia déli megyéiben és Kárpátalján is találtak már,
Szatmárnémeti

Több lett az autó Szatmárban

Az elmúlt hónapban 899 ideiglenes forgalmi engedélyt bocsátottak ki, azaz ennyivel több autó gurul a megye útjain, de friss-sofőrből is több lett
Szatmárnémeti

Felújíttatta, mégis túladóztatják

A szatmárnémeti alpolgármester tartott fogadóórát tegnap; Adrian Albut az 500%-os büntetőadó és egy csendháborítás ügyében keresték meg
Szatmárnémeti

Elkülönítve az otthonaikban

Már 164-en vannak kéthetes házi elkülönítésben Szatmár megyében, de senki nem kért még úgymond bevásárlási segítséget a hatóságoktól
Szatmárnémeti

A telepre kerül a szelektív is

Január óta fizetnek a szatmárnémetiek egy olyan típusú hulladék szeméttelepen való lerakodása miatt, amit nem is kellene oda vinni, mert értékesíthető, és nem
Szatmárnémeti

Felkészülni, vigyázz, kész: indul a beiratkozás!

Szerdán kezdődik az előkészítő osztályokba való beiratkozás: az első szakasz március 4-e és 23-a között zajlik
Szatmárnémeti

3,9%-ra csökkent januárban a munkanélküliség aránya

3,9 százalékos volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta januárban, ami 0,1 százalékpontos csökkenést jelent az előző hónapban jegyzetthez viszonyítva
Vidék

Szabaduljanak meg a lejárt gyógyszerektől!

Amint arról már beszámoltunk, Szatmár megyében kampány indult a lejárt gyógyszerek begyűjtése céljából