Munkamegbeszélésre hívta össze a belügyi egységek megyebeli vezetőit Radu Bud kormánymegbízott, kielemezendő a koronavírus-helyzet kezelését Szatmárban, különös tekintettel a hátunk mögött hagyott ortodox húsvéti hétvégére.
Széles körű konzultációt indított a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a lakossággal és a gazdasági szféra képviselőivel a szükségállapot hatásairól, majd ennek alapján szakértők bevonásával készíti el „az élet COVID-19 utáni újraindításának” stratégiáját.
Bár a szükségállapot idején bevezetett intézkedések lehetőséget adnak arra, hogy az autótulajdonosok szervizbe vigyék a járművüket, a világjárvány hatása ezt az ágazatot is sújtja.
A Szatmár megyei családorvosok nagyon komoly óvintézkedések mellett azon dolgoznak, hogy a gyermekek ebben a járványos időszakban is megkapják az Országos Oltási Rendben szereplő vakcinákat. Csak az első életévben kilenc kötelező oltást kell beadniuk a kicsiknek.
Csodával határos módon nem történt személyi sérülés abban a vasúti balesetben, amely április 20-án reggel, pár perccel 8 óra után történt Szatmárnémetiben, a C. A. Rosetti utcai vasúti átkelőnél.
Hatra emelkedett a koronavírus miatt elhunyt szatmári áldozatok száma, a hivatalosan nyilvántartott fertőzötteké pedig elérte a 45-öt. A rendőrök több házi elkülönítésből kilógót is fülön csíptek.
A testi tapasztalaton, az érzékeinken kívül létezik egy másik valóság, amit értelmünkkel, hitünkkel tudunk felfogni – mondta Isteni Irgalmasság vasárnapján, híveinek Schönberger Jenő püspök.
Godzsa Zsolt, a Szatmár Megyei Tanács roma referense, a Roma Párt ifjúsági szervezetének Szatmár megyei elnöke nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy milyen következményekkel jár a világjárvány a romák számára, milyen nehézségekkel kell szembenézniük.
Az Autonet Import indított egy akciót, amihez alkatrész-forgalmazók és szervizek csatlakoztak, és ami arról szól, hogy a koronavírus elleni harcban részt vevő intézmények autóit ingyen javítják.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat