Szatmárnémeti

Gyakorlati segítség az áldozatoknak

2020.10.01 - 15:48

A családon belüli erőszakról nem illik beszélni. Hallgat a család, hallgatnak a rokonok, a szomszédok. Maguk a sértettek is magánügynek tekintik, egyrészt, mert képtelenek a családon belüli brutalitást bűncselekményként érzékelni, másrészt joggal tartanak a bántalmazó bosszújától, és sajnos sokszor az áldozat egyszerűen letagadja a testi és/vagy lelki bántalmazást, hogy megőrizze a család egységét, vagy azért, mert mind lelkileg, mind anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van. És mindezek mellett gúzsba kötik a köztudatban élő tévhitek — amelyek eloszlatása az egyik legalapvetőbb (ugyanakkor legnehezebb) rész is, mivel e tévhitek sokszor megbénítják mind az áldozatok segítségkérését, mind az ismerősök és az intézmények beavatkozását. E tévhitek ugyanis csaknem kivétel nélkül az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért, illetve az elkövetőt patologizálják: sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be. A valóság azonban igen ritkán felel meg ennek: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja „rendes”, „jóravaló” embernek ismeri, ezért ha az áldozat beszélni kezd, sokszor senki sem hisz neki, nem egyszer pedig mélyen felháborodnak a „gonosz vádakon”. Ráadásnak pedig ott vannak azok a hagyományok (pl.: „Engem is vert az apám, ennek köszönhetem, hogy tisztességes ember lettem.” „Valahol ki kell eressze a gőzt az egész nap/héten a családjáért robotoló ember.”), amelyek még inkább lehetetlenné teszik a segítségkérést.

Tovább nehezíti az áldozatok helyzetét, hogy nem egyszer maga az elkövető is a bántalmazott (az esetek több mint 90%-ban a nő) viselkedésével indokolja a bántalmazást — persze ezek az indokok távolról sem reálisak. A családon belüli erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget oda helyezzük, akit illet: az elkövetőre, illetve hogy segítséget kérünk — mert a családon belüli bántalmazás nem múlik el magától, mint egy könnyű nátha, az első pofont, ökölcsapást (a hangzatos bocsánatkérések, esküdözések, ígérgetések ellenére) mindig követi a többi, s ha az áldozat nem tesz semmiféle lépést, a helyzet csak súlyosbodni fog, és mindennapossá válik.

Mi a GRAB?

A szatmári GRAB-platformot bő másfél évvel ezelőtt különböző civil szervezetekkel, önvédelmisport-oktató egyesületekkel és szakemberekkel karöltve indította el a rendőrség, és égisze alatt nem csupán egyéni/csoportos terápiával, pszichológiai szaktanácsadással segítenek az áldozatoknak/potenciális áldozatoknak, de ingyenes önvédelmi és vészhelyzettúlélési technikákat megtanító, valamint speciális kommunikációs tanfolyamokat is szerveznek. „A bántalmazott nőknek/lányoknak a legtöbb esetben nincs lehetőségük összecsomagolni és elmenekülni, nincs lehetőségük kilépni az ördögi körből és elszakadni a bántalmazótól, aki szinte minden alkalommal a férjük/édesapjuk/testvérük, ezért gondoltunk arra, hogy megtanítjuk számukra azokat az önvédelmi technikákat, amelyekkel elkerülhetik a fizikai bántalmazást, de azokat a kommunikációs módszereket is, amelyek segítségével elsimíthatók azok a viták, veszekedések, amelyek aztán rendszerint pillanatok alatt bántalmazásba, verésbe torkollanak” — fogalmazott korábban a platform egyik ötletgazdája, Hrihorişan Felicia. S hogy egy ilyen kezdeményezésre mennyire szükség is volt, azt mi sem igazolja jobban, mint hogy a GRAB Facebook-oldalán működő online csoportba nagyon sok külföldön élő, romániai nő/lány is bejelentkezik, hiszen a férjük/barátjuk/testvérük erőszakos megnyilvánulása nem foszlik semmivé az országhatárt átlépve, s az áldozat még inkább védtelennek és kiszolgáltatottnak érzi magát egy idegen világban. A GRAB-platform tevékenységei, személyes találkozói és tanfolyamai teljesen ingyenesek, és bárki, aki úgy érzi, segítségre van szüksége, felveheti a kapcsolatot a szakemberekkel a GRAB – GRup de suport pentru femei ABuzate-Satu Mare Facebook-oldalon, de akár e-mailben ([email protected]) és telefonon is (0787.649.669) is — a szakemberek nem csupán segítséget nyújtanak, de a legnagyobb diszkrécióval kezelik a segélykérők eseteit.

Biztonsági kalauz

Most pedig újabb lépést tettek az áldozatoknak való segítségnyújtásban, pontosabban a magyar anyanyelvű áldozatokon való segítségnyújtásban, ugyanis a családon belüli erőszak megelőzését célzó, Megtört szárnyak elnevezésű országos kampány keretében a platform honlapján magyar nyelven is elérhető az áldozatoknak szóló biztonsági kalauz. Az útmutató nem csak olyan tévhiteket cáfol meg statisztikai adatokkal alátámasztva, mint például hogy a terhes nőket megkíméli élettársuk a bántalmazástól, vagy hogy a bántalmazások kiváltó oka az alkohol, de arra a keserű valóságra is rávilágít, hogy a feleség/élettárs mellett az esetek 50%-ában ugyanúgy elszenvedik az ütéseket a gyermekek is, függetlenül attól, milyen kicsik. 

A szakemberek összeállításukban pontokba szedve sorolják fel azokat a viselkedési formákat, amelyek egyrészt komolyan veendő jelzések, mert arra utalnak, hogy lelki bántalmazás van kialakulóban, illetve azokat a mozzanatokat, amelyek biztosan a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás ismérvei. Ugyanakkor megdöbbentően racionális tanácsokat ad a már kialakult, rendszeres családon belüli erőszak esetére — a tragédiák elkerülése érdekében. Például ha az áldozat nem tud kimeneküli a lakásból, próbáljon meg bezárkózni egy helyiségbe, de ez soha ne a konyha legyen, mert ott kések és egyéb olyan eszközök vannak, amelyekkel bántalmazója súlyos, életveszélyes sérüléseket is okozhat; ha nem sikerül elbújni/elmenekülni az agresszortól, igyekezzen a legérzékenyebb testrészeit, arcát, fejét védeni az ütésektől; amikor kezdődik a „cirkusz”, a gyermekeket próbálja meg kimenekíteni a házból — egyrészt, hogy őket ne bántsa az agresszor, másrészt ne legyenek elszenvedő szemtanúi egy esetleges tragédiának! De a biztonsági kalauz olyan dolgokra is emlékeztet, amelyeket a bántalmazás elszenvedése után kell(ene) megtennie az áldozatnak annak érdekében, hogy a rendőrség valóban hatékonyan tudjon fellépni, lehessen elítélni a bántalmazót (az orvosi vizsgálat, a látlelet fontossága, a bántalmazás helyszínének érintetlenül hagyása a rendőrség kiérkezéséig stb.), illetve a távoltartási végzés kérésével, vagy az agresszor a közös lakásból való eltávolítása utáni időszakban a személyes biztonság érdekében fontos teendőkkel kapcsolatos, hasznos tanácsokat is felsorol.

Szabó Kinga Mária 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

CSOK családtámogatás Erdélyben is

A magyarországi családtámogatási rendszert 2025-ben kiterjesztik a határon túli magyarokra is.
Szatmárnémeti

Bozótvágóval, viperával és boxerrel fenyegette a diákokat

Bozótvágóval, viperával és boxerrel indult el egy szatmári fiatalember, hogy meglátogassa volt iskolatársait a szatmárnémeti Ion I.C.Brătianu Műszaki Líceumban. Az eset csütörtökön délután történt, a fiatal fiú ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta lapunkat a Szatmári Prefektusi Hivatal.
Szatmárnémeti

Sikeresebbek lehetnek az elsőszülöttek

Egy érdekes tanulmány szerint az élet sikere attól is függ, hogy hányadiknak születünk a családban – brit tudósok ugyanis azt állítják, hogy az elsőszülötteknek nagyobb esélyük van a sikerre az életben, mint testvéreinek. A legbulizósabbak viszont a legkisebbekből lesznek.