Szatmárnémeti

Ismét több a gyógyult, mint a friss fertőzött a megyében

November 26-án tovább csökkent Szatmár megye fertőzöttségi szintje, s a 4,74 ezrelék (előző nap még 4,96 volt) annak is köszönhető, hogy ismét többen gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, mint amennyi friss megbetegedést jegyeztek.
Szatmárnémeti

Kiosztották a szociális utalványokat

Szatmár megyében befejeződött a meleg ételt biztosító, elektronikus alapú szociális utalványok kiosztása, számolt be a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal sajtóosztálya.
Szatmárnémeti

Várják a pályázatokat

Még lehet jelentkezni a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Tudományos Diák- és Didaktikai Konferenciájára, amit december 9–12. között tartanak meg.
Szatmárnémeti

Online térben folytatja a foglalkozásokat a Stea

A szatmárnémeti Stea Egyesület és a nagybányai Pirita Children Egyesület által indított, Iskola a veteményeskertben projekt is az online térbe költözött. A hónap témája: Ép testben ép lélek.
Szatmárnémeti

Ételosztási akció indult, összefogással

A Hans Lindner Alapítvány és az O masă caldă kolozsvári egyesület szatmárnémeti fiókszervezete ételosztási akcióba kezdett, hátrányos helyzetű családokon és magukra hagyatott időseken segítenek. Mivel erőforrásaik végesek, adományokat is várnak.
Szatmárnémeti

Antal Service Auto: új műhely új gépekkel (X)

Szatmárnémetiben, a 14 Mai lakótelepnél lévő Anton Pann utca végén, a 67. szám alatt nyitott startupvállalkozás egy új autószervizt, és teljesen új gépekkel és új koncepcióval várja az autósokat.
Szatmárnémeti

Hamarosan nyithatnak az új bölcsődék

Végre megoldódni látszik annak a 60 új szatmárnémeti bölcsődei helynek az ügye, amely az augusztusban átadott bölcsődékben áll a kisgyermekes családok rendelkezésére.
Szatmárnémeti

Nem lesz hó a szán alá

Nemcsak Miklós napjára, de december közepéig sem igazán lehet hóra számítani Szatmárban.
Szatmárnémeti

Betonozzák a hídlábakat - KÉPEK

Elkezdte a Ştrandului utcai híd lábainak föld fölötti részét is építeni a Strabag, az első betonkeverők tegnap jelentek meg a leendő híd tövében, ahol elkezdték bevasalni és beönteni az első hídlábat.
Szatmárnémeti

Nem tudtak alelnököt választani

Az eddig is sok gubancot okozó, túlbürokratizált új közigazgatási kódex szabályozása miatt nem választhattak tegnap alelnököt/alelnököket a megyei tanács tagjai, de döntöttek két projektről.
Szatmárnémeti

Folytatódik az oltási kampány

Már több mint 26 ezer dózis influenza elleni vakcina érkezett a megyébe, az év végéig pedig további 13 ezer adagot vár a DSP, hogy beolthassák az igénylőket az ingyenes kampány keretében.
Szatmárnémeti

Több mint ötezer fertőzött

Újabb lélektani számlálón fordult át az a bizonyos mutató november 25-én Szatmár megyében: 5078 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, 182 új esettel többet, mint előző nap, az újratesztelt páciensek közül pedig 17-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.