Szatmárnémeti

Gyorsforgalmik és földutak a megyében

2021.02.26 - 12:34

Bár a megyének nincs is olyan lakója, aki ne venné igénybe az aszfaltcsíkokat, az útfelújításokkal kapcsolatos hírek vagy beszámolók nemigen hozzák „lázba” az átlagembert — persze azért van két kifejezés, amire ha nem is kapják fel a fejüket, de jobban figyelnek: az egyik a (minden értelemben vett) haladást minősítő gyorsforgalmi út, a másik pedig az el- vagy lemaradottságot és sok esetben az anyagi fedezet hiányát is jelző földút. Nos, Szatmár megyében előbbiből még nincs (de már készülőben), utóbbiból pedig egyre kevesebb van, hiszen mint a megyei tanács utakkal kapcsolatos, tavalyi évi összesítéséből kiderül, két, eddig soha nem modernizált földút korszerűsítését is elkezdték: az Erdőd és Szatmárhegy közötti 6,1 kilométer, illetve az Ivácskó és Szamoskrassó közötti 6,3 kilométer kap modern, XXI. századhoz méltó alakot. Egyébként tavaly a megyei tanács saját költségvetéséből több mint húszmillió lejt fordított az összesen 838 kilométert kitevő utak karbantartására, az első és második Országos Településfejlesztési Program (PNDL 1 és 2) keretében pedig összesen 71 kilométernyi szakasz felújítása folytatódik idén, és további 30 kilométeren 2021-ben kezdődnek el a munkálatok.
S úthelyzet kapcsán kétségtelenül fontos pillanat volt a megyei tanács számára, amikor például elkészült és átvehette a Nagykárolyt Kaplonnyal összekötő szakaszt vagy a megye egyik legsúlyosabb forgalmat lebonyolító, a köznyelvben csak Tetvesként emlegetett útszakaszát, a legnagyobb előrelépést talán mégis az jelentette, amikor szeptemberben pontot tehettek egy több éve húzódó kálvária végére, s hosszú szünet után újrakezdődhetett a munka a Szatmárnémeti–Amac–Orosztelek–Résztelek–Ivácskó–Alsóhomoród–Középhomoród–Felsőhomoród–Bükkszoldobágy–Béltekhodos–Szokond–Szakasz vonalon. S hogy az új kivitelező mennyire komolyan látott hozzá, azt mi sem igazolja jobban, mint hogy december végéig 18 kilométer hosszan már leaszfaltozták az utat, 16 kilométerre a kopóréteg is felkerült, s a beruházás 53%-a elkészült.
Körvonalazódnak a gyorsforgalmi utak is — igen, utak, hiszen a tervek szerint kettő lesz belőlük, és a két szakasz némiképp összekapcsolódik a szatmárnémeti körgyűrűvel. Tavaly nyáron írták alá a nyertes konzorciummal a szatmárnémeti körgyűrű és Óvári (országhatár s aztán M49-es) közötti, négysávos, 11 kilométer hosszú gyorsforgalmi útszakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló szerződést, széles körű, valamennyi érintett részvételével megtartott megbeszélés is zajlott, és készülődnek az előtanulmányok — ezzel párhozamosan pedig a megyei tanács összefogott máramarosi társintézményével, s létrehozták az Express Máramaros – Szatmár Közösségek Fejlesztési Társulást annak érdekében, hogy csökkentsék a Szatmárnémeti és Nagybánya közötti, 55 kilométernyi, négysávos gyorsforgalmi út építési idejét. E beruházás költsége hozzávetőlegesen 340 millió euró, melyet a Nemzeti Helyreállítási és Rugalmassági Tervből fedeznek, s a két megyeközpont közötti szakasz része az úgynevezett „Szamos” gyorsforgalmi útnak, amely összeköttetést jelent majd az ország északnyugati részének az A3-as autópálya (Torda környéke)–Kolozsvár (Apahida környéke)–Dés (Bethlen, Beszterce)–Nagybánya (Sárközújlak–Halmi) – Szatmárnémeti–Óvári vonalon.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Viszlát Hulladékgazdálkodási Közszolgálat, helló Hulladékgazdálkodási Kft.!

Összetett munkát követő formai döntést szentesített szerdai ülésén a Szatmár Megyei Tanács.
Szatmár megye

Napirenden a környezetvédelmi projektek

A környezetvédelmi projektek támogatásáról szóló munkamegbeszélésnek adott otthont ma a Szatmár Megyei Tanács.
Szatmár megye

A megyei tanácsnál járt a főkonzul

Gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Lochner és Pataki.