Szatmárnémeti

14 házkutatás Szatmárban

2021.02.26 - 06:50

Szatmár megye 14 helyszínén tartottak házkutatást a kommandósok a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) szatmári ügyészeinek vezetésével, egy nemzetközi emberkereskedelemmel és pénzmosással kapcsolatos ügyben.
A nyomozás még 2018-ban Franciaországban kezdődött — egy ott élő, román állampolgárságú férfi építkezéssel és belső átalakításokkal foglalkozó cégeinél. Mint kiderült, a férfi a Moldovai Köztársaságból toborozta az olcsó munkaerőt, akik minimálbérért robotoltak napi 12–14 órát (vagy még többet is) a franciaországi építkezéseken, ráadásul személyes okmányaikat elvették tőlük, hamis romániai iratokat kaptak helyettük. A szög akkor bújt ki a zsákból, amikor több francia építkezési cég is jelezte a hatóságoknak, hogy a román tulajdonú vállalkozás aláaknázza a tisztességes munkapiaci versenyt, magyarán olyan olcsón dolgozott és olyan rövid határidőre, hogy senki nem tudta lekörözni — megtehette, mivel munkásai bőven voltak: a hatóságok szerint közel 150 moldáv állampolgár került a modern kori rabszolgaság kelepcéjébe, a cégtulajdonos és társai által lefölözött haszon pedig meghaladta a 14 millió eurót.
A nemzetközi nyomozás három szálon történt: Franciaországban emberkereskedelem és kizsákmányolás, Romániában pénzmosás, a Moldovai Köztársaságban pedig okmányhamisítás miatt, s mint kiderült, a pénzmosásban alaposan érintett az a három bikszádi illetőségű személy is, akiket kihallgatásukat követően 60 napos jogi felügyelet alá helyeztek. Az összehangolt akciók során egyébként a három ország 44 helyszínén tartottak házkutatásokat, letartóztatták a bűnszervezet 38 tagját, elkoboztak 11 luxusautót, két jet-skit, 137 600 eurót, és zárolták a gyanúsítottak bankszámláit is.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Majd' 58 kiló kábítószer két hét alatt

A rendőrök 118 házkutatást tartottak és 12 tettenérést szerveztek meg. 57 személyt őrizetbe vettek.
Szatmár megye

Képesítés nélkül praktizálhattak orvosok

Házkutatások zajlottak ma reggel egy büntetőügyben, amely több orvos Moldovai Köztársaságban szerzett szakorvosi képesítésének megszerzését vizsgálja. Szatmár megyében is vizsgálódtak.
Szatmárnémeti

Házkutatást tartanak a szatmárnémeti közlekedésrendészeten

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálódik hét Máramaros és Szatmár megyei helyszínen.