Jelenléti oktatással, de egészségvédelmi szabályokkal indult az új tanév a tanintézmények nagy részében. Némi aggodalommal, ám lelkesen léptek be a szatmári nebulók az óvodák, iskolák kapuin.
Színesedik a megye: 15 községben a vörös, hét településen — beleértve Szatmárnémetit is — pedig a sárga forgatókönyv és annak korlátozásai vannak érvényben. A kórházi ellátásra szorulók száma folyamatosan emelkedik, s a járvány kezdete óta több mint 400-an hunytak el.
Személycseréket hozott az új tanév a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségen, soha ennyi kisebbségi oktatásért felelő tanfelügyelő nem dolgozott még a megyei intézményben.
Radnóti Miklós sorai, Sabău Trifu Cristina miseruhái, több száz szatmári (és nem csak római katolikus) zarándok — a kereszténység sokszínűsége a hálaadás és köszönet égisze alatt.
A második alkalommal megszervezett Vidék a városban kétnapos rendezvény ismét lehetőséget adott arra, hogy a városban élők megismerjék a falusi élet hétköznapjait. A két nap során tanulságos és szórakoztató programokon vehettek részt az érdeklődők.
Hét avasi község községből (kis túlzással) „lélek se ki, se be nem léphetik”, a rendőrség, csendőrség, határrendészet egységei már körbezárták a településeket, életbe lépett a vesztegzár.
A szatmárnémeti Stea Egyesület a Szatmár Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság (DJST SM) támogatásával terápiás jellegű kézműves foglalkozásokat szervez hátrányos helyzetű fiataloknak.
Iskolakezdés előtti jutalomtábort szervezett a Máltai Szeretetszolgálat a szociális központjához tartozó kedvezményezettek számára.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat