Szatmárnémeti

Ezen a hétvégén is 132 bírságot róhattak ki

A hét végén is folytatódtak a „koronavírus-razziák”, azaz a hatósági ellenőrzések, melynek során több mint 190 rendőr, csendőr, helyi rendőr és tűzoltó szisztematikus rendszer szerint járta sorra a szatmárnémeti és a megyebeli bevásárlóközpontokat, piacokat, szórakozóhelyeket, leintették a távolsági kis- vagy nagybuszokat, s górcső alá vették, hogy be vannak-e tartva a járványmegelőzési szabályok.
Szatmárnémeti

Kezdődik a Házasság hete

Ezerszer is igen — ez a mottója idén a Házasság hetének, amely február 7-én, vasárnap veszi kezdetét Szatmárnémetiben is. Ekkor, a vasárnapi szentmisék, istentiszteletek keretében megünneplik, megáldják a házasokat, a kerek évfordulós házaspárokra pedig a plébániákon, gyülekezetekben külön is odafigyelnek.
Szatmárnémeti

Közel 160 ezer szatmári jármű

Egy év alatt mintegy 8200 járművel bővült a Szatmár megyei autópark: az idei esztendőt 158 799 bejegyzett járművel indítottuk. Akadnak kuriózumok, drága sportautók és elektromosak is.
Szatmárnémeti

Visszaszorultak a fertőző betegségek

Fertőző és parazitás betegségek szempontjából nem voltak túl érintettek a Szatmár megyei lakosok a tavalyi év első kilenc hónapja során — derül ki az INSP által közzétett adatokból.
Szatmárnémeti

Táblagépeket kaptak a  ROSE-projekt keretében

A Romániai Középiskolai Projektben (ROSE-projektben) részt vevő 26 megyénkbeli tanintézmény táblagépeket kapott. Február elsején a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség 1306 darab táblagépet vett át és osztott tovább a projektben részt vevő középiskolák számára, tájékoztat a tanfelügyelőség sajtóosztálya.
Szatmárnémeti

Elindulnak a diákjáratok

A  jelenléti oktatás újrakezdésével párhuzamosan a Transurban Rt. február 8-tól beindítja a diákok számára ingyenes járatokat, ezáltal is segítve az iskolába való eljutást, majd a hazatérést — áll az intézmény közleményében.
Szatmárnémeti

Tervezik a Véndiáktalálkozót

Három forgatókönyvvel készülnek az idei Véndiáktalálkozóra a szervezők. Lapunkat Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke tájékoztatta.
Szatmárnémeti

Összefogás kell a biztonságos félévkezdéshez

Csak összefogással lehet a hétfőn kezdődő második félévben biztosítani a biztonságos jelenléti oktatást, hangsúlyozta közös sajtótájékoztatón Sorin Cîmpeanu és Vlad Voiculescu. Az iskolákat gyorsteszteket kapnak, de a diákok teszteléséhez szülői beleegyezés kell.
Szatmárnémeti

Kalligráfiától a nyomtatásig — értékes kiadványok testközelben

A Szatmár Megyei Múzeum, Románia Nemzeti Levéltárának Szatmár Megyei Igazgatósága és a Szatmár Megyei Könyvtár Kalligráfiától a nyomtatásig címmel nyitott meg tegnap egy nagyon érdekes és látványos kiállítást a Szatmár Megyei Múzeum kiállítótermében.
Szatmárnémeti

Személyzetet keresnek az oltási központokba

Szatmárnémetiben öt oltási központ lett kialakítva, a szakaszos megnyitásukhoz személyzetet keres az önkormányzat.
Szatmárnémeti

Tanácsok szerelmes vásárlóknak

Február 14-ére a kereskedelem is akciókkal, kedvezményes ajánlatokkal készül, minden eladó, ami piros, rózsaszín vagy szív alakú; a szerelmesek virággal, édességgel vagy akár élményt ajándékozva, belépőjegyekkel lepik meg párjukat, de felfokozott érzelmi állapotban is érdemes tisztában lenniük a gyakori kockázatokkal és panaszkezelési lehetőségeikkel.
Szatmárnémeti

Folytatódnak a fiatalokat segítő programok

Az idei évben is folytatódnak az AGES Egyesület HEY pályázatának tevékenységei. A 2021-es programtervezetről Széplaki Reimond, az egyesület munkatársa számolt be lapunknak. Mint megtudtuk, számos újdonsággal is készülnek az egyesület szakemberei.