Szatmárnémeti

Fafűtésre is jár támogatás

2021.09.10 - 14:18

A villanyáram és földgáz megdrágulása következtében megalkotott és kedden elfogadott új energiafogyasztói törvény a lakásukat fával fűtő családok támogatására is gondol, sőt, emeli a támogatás mértékét, havi 160 lejről 320 lejre. Ez a fajta támogatás az év öt hónapjára, novembertől márciusig járt eddig is a legszegényebbeknek, és ilyen időszakra fog járni ezentúl is, de a kedvezményezettek köre kibővült, az egy főre eső kétezer lejes jövedelem lesz a felső határ.

Készpénz

Valószínűleg nem ötször 320 lejt fog kapni az, aki megfelel a feltételeknek, hanem ez is fordítottan aránylik majd a jövedelemhez, minél többet keres valaki, annál kevesebb támogatásra jogosult. Ez lesz az a támogatás, amelyiket a villannyal és gázzal ellentétben nem a szolgáltató fogja megkapni, hanem az, aki a fát elhasználja, mert a tűzifának nincs úgy szolgáltatója, mint a másik két fűtőanyagnak. A kérvényt és a szükséges dokumentumokat az állandó lakhelynek megfelelő polgármesteri hivatalok vagy ezek szakszolgálatai fogják átvenni és átnézni, és mivel készpénzben kiadott támogatásról van szó, a pénzt is ők fogják a kedvezményezetteknek odaadni.

Várni kell a metodológiára

Egyelőre még senki ne rohanjon a polgármesteri hivatalba, hogy megnézze, jogosult-e a támogatásra, mert erről csak akkor fognak ott tudni, amikor megjelennek a törvény alkalmazási normái, azaz megíródik, hogy az abban leírtakat hogyan kell a gyakorlatban alkalmazni. Akkor fog kiderülni az is, hogy mi számít jövedelemnek, tehát mondjuk a fizetés mellé kapott ételjegy jövedelemnek számít-e, illetve hogy egyéb feltételei lesznek-e még a védendőnek és támogatandónak nyilvánításnak. Az alkalmazási normák fogják szabályozni azt is, hogyan arányul majd a jövedelemhez a tűzifa-támogatás mértéke.

Szervezés kell majd

A háztartások felét fűtik fával Romániában, úgyhogy az ilyenfajta fűtőanyagra is nagyon sok igénylő jelentkezik majd, a szociális szférában dolgozók szerint a kérvényezési folyamattal lesznek a legnagyobb bajok. Sokan lesznek olyan szociális kategóriából és olyan környezetből valók, ahol az online igénylés megszervezése nem lehetséges, úgyhogy nagy kihívás lesz a helyhatóságok számára a jelenlegi és talán fokozódó járványhelyzetben a megfelelő körülmények között megoldani a folyamatnak ezt a részét.


Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gázolaj-támogatás a gazdáknak

Az április 1-je és június 6-a közötti időszakban vásárolt és felhasznált gázolaj után járó támogatást kérvényezhető.
Szatmár megye

Kevesebbet fűtöttünk, hogy takarékoskodjunk

A magas energiaárak miatt változtak a lakás melegen tartásának szokásai. A gázzal fűtők harmada csak ott fűtött ahol tartózkodott, sokan vették lejjebb a hőfokszabályozót, volt aki lezárta a lakás egy részét.
Belföld

Fatolvajok ellen vetik be a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligenciát hívja segítségül a környezetvédelmi minisztérium a SUMAL 2.0 faanyag-nyomkövető rendszerbe feltöltött szállítási engedélyek és a szállítmányról készült fotók ellenőrzéséhez.