Szatmárnémeti

Tanszergyűjtés a plázában

2021.09.13 - 11:06
Rászoruló gyerekeknek gyűjt tanszereket a szatmárnémeti Károlyi úti bevásárlóközpont.

Látogatóitól kér látogatói számára segítséget a szatmárnémeti NEPI-pláza: tankönyv- és tanszergyűjtést indított, szeptember 26-ig lehet leadni az adományokat a szatmárnémeti, Károlyi úti épület földszintjén, az infópont melletti óriási gyűjtőládában.

A plázások azzal indokolják a gyűjtés szükségét, hogy a legfrissebb World Vision-statisztikák szerint a gyermekek 25 százaléka nem jut hozzá az iskolában szükséges kellékekhez. Tavaly 10-ből 4 szülő nem vásárolt tanszereket és könyveket, mert nem volt rá pénze. Az arány majdnem megduplázódott 2018-hoz képest, amikor a szülők 21 százaléka mondta azt, hogy kevesebb könyvet vásárolt gyermekeinek a szükségesnél. Továbbá amíg 2018-ban a válaszadóknak még a 84 százaléka mondta azt, hogy mindig van elég könyve és iskolaszere, 2020-ban ez az arány már 74 százalékra csökkent.

A NEPI és a World Vision arra kéri az adakozókat, hogy tankönyvekből újat vagy használtat ajánljanak fel azoknak, akiknek nincs, tanszerekből pedig újakat adjanak a rászoruló nebulóknak. Ezeket a pláza nyitvatartási ideje alatt bármikor le lehet adni a főbejáratnál, a mozgólépcső alatt található infópontnál, itt egy túlméretezett doboz várja az adományokat. A kezdeményezés az Üres Osztályterem (Empty Classroom) nevet viseli, és nem csak Szatmárnémetiben zajlik, a partnerek Bukarestben, Konstancán, Piatra Neamţon, Marosvásárhelyen, Szebenben, Brăilán, Galacon, Temesváron és Kolozsváron is elindítottak hasonló gyűjtési akciót.

Princz Csaba

 

 

Fotó: SZFÚ/archív

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tanszert gyűjt a rászorulóknak a Maurer Alapítvány

Minden gyerek megérdemli, hogy megfelelő felszereléssel kezdje a tanévet, vallja a Maurer Alapítvány, és felhívásában azt kéri, hogy akik tehetik, támogassák a hátrányos helyzetű gyermekeket.
Vidék

46 gyerek táborozhatott Nagytarnán

Az elmúlt hét folyamán a Segíts te is – Ajută şi tu Egyesület 46 hátrányos helyzetű gyereknek szervezett nyári tábort Nagytarnán, melynek keretében változatos programokkal készültek.
Szatmárnémeti

Hétfőtől igényelhető a tanszertámogatás

Szeptember 7-től, hétfőtől kezdődően a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal alárendeltségébe tartozó Szociális Igazgatóságon (DAS) fogadják a gyerekeiket szatmárnémeti óvodába vagy iskolába járató családok kérvényeit az oktatási támogatásra szánt, elektronikus hordozón nyújtott szociális értékjegyekért.