A Bihar megyei RMDSZ Nőszervezet közösen az Ovisuli Egyesülettel, partnerségben a Diákokért Egyesülettel, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi szervezetével és az Összefogás Nagyváradért Egyesülettel prózaolvasó versenyt hirdet középiskolások számára abból az alkalomból, hogy 125 éve született Tamási Áron.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány online levelezőversenyt hirdet II–IV. osztályos gyerekeknek, három fordulóban: farsangi, húsvéti és pünkösdi témakörben.
A januárban kezdődött iskolaigazgatói versenyvizsga első szakaszán, a portfólió átvizsgálásán mind a 82 megyénkbeli jelentkező túljutott, s készülhetnek a február 18-ai írásbeli vizsgára. Aki ezen is jól teljesít, továbbjut a márciusi szakaszra.
Csodálatos imahetet tudhat maga mögött a Szigetlankai Református Egyházközség, a tele templomos alkalmak pedig arra utaltak: a gyülekezet lelkileg nagyon „éhesen” várta már, és napról napra egyre több gyermek jelentkezett versszolgálatra is.
Tavaly felére csökkent az illegális fakivágások száma, köszönhetően a SUMAL 2.0 rendszernek, ugyanakkor az alkalmazáson keresztül a lakosság is részt vesz ebben a harcban.
A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szakemberei tevékenységének középpontjában a madárinfluenza terjedésének megakadályozására hozott intézkedések állnak, ezért a területi közigazgatási egységek vezetőivel és a szárnyastartókkal is folyamatosan kapcsolatban állnak.
Nőtt a határátkelők forgalma, a csempészési kedvvel 2021-ben sem volt gond (a legkelendőbb portéka változatlanul a cigaretta), a zöldhatárt pedig tavaly még többen célozták meg, mint egy évvel korábban — derült ki a Szatmár Megyei Határrendészet évértékelőjéből.
Nyolc évvel Dorgai Gabriela színésznő brutális meggyilkolását követően új gyanúsítottra fókuszál a rendőrség egy, a saját lányát hosszú ideje rendszeresen megerőszakoló férfi személyében.
A megyei vészhelyzeti bizottság szokásos hétfői gyűlésén a közegészségügyi igazgatóságot vezető dr. Macrina Mihai tájékoztatott arról, hogy Szatmár megyében jelen pillanatban már két állapotfelmérő és ellátóközpont működik a könnyű-középsúlyos tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek számára, az egyik a Nagykárolyi Városi Kórház (telefon: 0749.081.235), a másik pedig az Avasfelsőfalui Városi Kórház (telefon: 0261.854.830) keretében.
Február 11-én, pénteken 19 órától az Iparosotthonban mutatják be Ivan Viripajev kortárs orosz szerző Illúziók Stand-up című előadását Frumen Gergő rendezésében. Az alábbiakban a rendezővel beszélgettünk az előadásról, illetve a szereplőkkel való együttműködésről.
A 2002/2-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében 2022-ben is igényelhető a technikai munkanélküliségi támogatás (somaj tehnic), legalábbis 2022. március 31-ig, amíg a rendkívüli állapot tart, tájékoztat közleményében a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM SM).
A dániai Greenpeas Enterprise APS vállalkozás az EURES-hálózaton keresztül 100 munkahelyet hirdet meg a romániai munkavállalók számára a mezőgazdaság területén, elsősorban borsószedésre, tájékoztat a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM SM).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat