Megjelent a Hivatalos Közlönyben a Szatmár Megyei Vadászok és Sporthorgászok Egyesületének (AJVPS) 295-ös számú határozata, amely magában foglalja a 2022-es évre vonatkozó horgászati tilalmak időszakait és területeit, valamint az élő vízi erőforrások védelmére és biológiai helyreállítására vonatkozó célkitűzéseket is.
Két évre szóló lakhatási támogatással segíti az egészségügyi, valamint művészeti területen dolgozó pályakezdő fiatalokat a Studium-Prospero Alapítvány. Szatmárnémetiben most két lakásra lehet pályázni, a sikeres pályázó pedig április végén már költözhet is.
A Cutezătorii Munţilor Egyesület már az ukrajnai háború kezdete óta igyekszik minél többet segíteni a menekülőknek, s a határátkelőknél nyújtott gyakorlati segítség mellett több kezdeményezést is indított kimondottan a nők és gyermekek megsegítésére.
Meghirdették a szabad előkészítő osztályos helyeket, illetve az iskolai körzeteket a tanfelügyelőség honlapján, ma pedig az iskolák is megosztják honlapjaikon a beiratkozáshoz szükséges információkat, hasznos információkat, az esetleges nyílt napok időpontját.
Március 25-én a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont kiállítótermében (Szatmárnémeti, Mihai Viteazul utca 32. szám), a Szamos folyóirat szervezésében mutatták be Török József Hatvanhat című könyvét.
Az elektronikus egészségbiztosítási kártyák, a „kék kártyák” érvényességét legutóbb hét évvel hosszabbították meg, így a vészhelyzet végével sem kell kicseréltetni ezeket — viszont bizonyos esetekben (például névváltoztatáskor) kötelező a csere.
A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatalba szervezett munkamegbeszélésen fogadta Radu Roca prefektus a Szatmár Megyei Szociális Kifizetések Ügynökségének (AJPIS) igazgatóját, Tivadar Ildikó Emesét, illetve a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár igazgatóját, Cristian Soponoşt.
Kihasználják a meleg időt a szatmárnémeti útjavítók, gödröket is tömnek, aszfaltoznak is több pontján a városnak. Türelmet és megértést kérnek az autósoktól, mert fennakadások lehetnek ott, ahol dolgoznak, ráadásul van, ahol az úttest mellett a járdát is aszfaltozzák.
A SZIV-projekt keretében március 24. és 27. között Szatmárnémetiben került sor a Szatmáron innen, Szatmáron túl… elnevezésű mobilitásra, melyen a szakmai fejlődésen túl a szívből jövő érzelmekre, a környezet megismerésére helyzeték a hangsúlyt.
A szakszervezeti képviselők szerint több munkaadó inkább vállalja a büntetés kifizetését, mintsem minden előírást betartson a munkavédelem terén — az ITM igyekszik bezárni a kiskapukat.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat