Szatmárnémeti

Kiállításmegnyitó

Bakos Károly, Kóter László és Sălăjan Cătălin műveiből nyílt tárlat csütörtökön délután a Szatmár Megyei Tanács Képzőművészeti Galériájában
Szatmárnémeti

Márton-napi felvonulás

Gyertyaláng és énekszó kíséretében vonultak végig az iskola folyosóin a kölcseys diákok tegnap, Márton-napi megemlékezésük alkalmával
Szatmárnémeti

Háromszáz évvel a telepítés után

Tudományos tanácskozás — neves történészek részvételével —, könyvbemutató és kiállításmegnyitó a dunai svábokról
Szatmárnémeti

MIÉRT Partiumi Ifjúsági Konferencia

Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a MIÉRT Partiumi Ifjúsági Konferencia, melyen öt megye diákjai vesznek részt
Szatmárnémeti

A hagyományok ápolóit díjazták

Immár második alkalommal került sor csütörtökön a Falvak mécsesei-díj átadására, mely a morális elismerés mellett anyagi támogatást is jelent
Programajánló

A Tökmag és a Hórihorgas nyitja a bábszínházi évadot

A Tökmag és a Hórihorgas című előadásával nyitja meg 2012/2013-as évadát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella bábtagozata
Szatmárnémeti

Iskolakerülő diákok nyomában

A Szatmár megyei diákok egy tanév alatt 1 673 738 igazolatlan hiányzást gyűjtöttek össze
Szatmárnémeti

Tehetséges szavalók

Szép eredményekkel tértek haza a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai a nyíregyházi „Hit, remény, szeretet” nevet viselő, vallásos témájú vers- és prózamondó
Szatmárnémeti

Amit Trianon elszakított

Csütörtökön dr
Szatmárnémeti

Három autó ütközött

Csütörtök délután 17 óra környékén a megyeközpontbeli Rebreanu és Ştefan Cel Mare utcák kereszteződésében ütközött össze egy Audi egy Ford és egy Seat típusú
Szatmárnémeti

Kialakult a végső sorrend

Sorsolással dőlt el, hogy milyen sorrendben szerepeljenek a politikai pártok a szavazólapokon
Külföld

Sorozatbetörők és gyilkosok rendőrkézen

Egy bűnszövetkezet utáni nyomozás során kiderült, hogy hat lakásba és egy kereskedelmi egységbe törtek meg Szatmár megye területén 300 ezer lejes zsákmányra