Belföld

Bezárhatnak az egyetem kirendeltségei

2013.02.16 - 10:05

Csökkentheti kihelyezett tagozatainak számát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem.

A 2013–2014-es tanévtől bezárhatják a Babeş-Bolyai Tudományegyetem egyes kihelyezett tagozatait, ugyanis ezek már gazdaságilag nem kifizetődőek — jelentette ki Ioan Bolovan rektorhelyettes, aki szerint először is felmérik ezeknek a kirendeltségek helyzetét, az oktatás minősége mellett a tanerőhiányt, illetve a diáklétszámot is vizsgálják, és ezt követően döntenek majd a bezárandó fiókintézményekről. Hozzátette, az intézkedés oka, hogy számos városban csökkent a diákok létszáma, ami miatt már nem tudják fedezni a működtetési költségeket. Az egyetemnek Szatmárnémetiben is működik egy kihelyezett tagozata, Pszichológia és Neveléstudományok Karral, valamint Közigazgatási Tanszékkel. Végh Balázs Béla egyetemi adjunktus véleménye szerint a szatmárnémeti kihelyezett tagozatot nem fenyegeti a bezárás veszélye, ugyanis nemrég hagyták jóvá a mesteri képzés indítását, nappali oktatás mellett távoktatást is működtetnek, és három megye diákjait (Máramaros, Szilágy, Szatmár) fogadják. „Stratégiai szempontból teljesen jól működik az intézmény, minden évben van egy stabil szám a jelentkezők körében, ami 20-30 diákot jelent évfolyamonként, jelenleg hozzávetőlegesen 600 diákunk van, és tanárhiány problémája sem áll fenn” — magyarázta Végh Balázs Béla.

A kolozsvári felsőoktatási intézménynek egyébként 12 kihelyezett tagozata van különböző erdélyi városokban, magyar nyelven Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben folyik oktatás.

 Mészáros Petra