Szatmárnémeti

Szatmár megye az utolsó helyen

Szatmár megye az utolsó helyen áll a szavazási kedvet figyelembe véve a legutóbbi 13 órás adatok szerint
Szatmárnémeti

Szatmár megye és Szatmárnémeti vezetői is leadták voksukat

Közülük legkorábban - igaz, a Szatmár Megyei Tanács másik alelnökéhez, Riedl Rudolfhoz képest kétórás késéssel - Mircea Govor járult az urnákhoz, 9 órakor
Belföld

Ma lakóhelyünktől függetlenül bárhol szavazhatunk!

Az ország bármelyik szavazóhelyiségében leadhatják voksukat azok, akik ma más településen tartózkodnak, mint ahová a lakcímük szól
Szatmárnémeti

Altfatter: Arra a jelöltre szavaztam, aki érti a problémánkat

Altfatter Tamás, Szatmár megye alprefektusa ma 10 óra 30 perckor járult az urnák elé
Szatmárnémeti

Becslések alapján fél százalékkal többen voksoltak eddig, mint legutóbb

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tájékoztatása szerint az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy erősebb a szavazási kedv a reggeli órákban
Szatmárnémeti

Kereskényi: Az erős magyar közösségre szavaztam

Szatmárnémetiben a 9-es számú szavazókörzetben adta le voksát 10 órakor Kereskényi Gábor, RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Szövetség Szatmárnémeti szervezetének
Szatmárnémeti

Pataki: Arra jelöltre szavaztam, aki hitelesen képviseli közösségünket

„Morális kötelessége minden állampolgárnak, hogy elmenjen szavazni! Huszonöt évvel ezelőtt nem volt meg ez a lehetőségünk - most éljünk vele
Szatmárnémeti

Megkezdődött az államelnök-választás

Ma reggel 7 órakor megnyitotta kapuit Szatmár megye 334 szavazóháza, amelyekben 317 918 választásra jogosult szavazópolgárt várnak az urnák elé, hogy leadják voksukat
Szatmárnémeti

Megjárhatják a pártot váltó politikusok

Elveszíthetik mandátumukat azok a pártváltók, akik nem voltak körültekintőek
Szatmárnémeti

Enyhítenék az állattartási szabályokat

Néhány, Szatmárnémeti belterületén haszonállatot tartó gazda és három ellenzéki tanácsos tartott a Darai út 161
Vidék

Öten jutottak az országos döntőbe

Péntek déli 12 órától, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban tartották meg a Kriza János Országos Mesemondó Verseny megyei szakaszát