Attól félve, hogy a színház elköltözésével végleg elnéptelenedik a szatmárnémeti új főtéri kultúrház, a polgármesterrel akar egyeztetni ennek igazgatója
Három helyen díszíti majd a köztereket a város fenyőfája, a főtéri parkban a Dacia Szálló előtt, a Coposu sétányon a rendezvénygödör sarkában és a Kossuth-kertben
November 19-én, szombaton, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén idén is közös ima lesz a Hildegárda-templommal szembeni szobornál, majd Szatmárnémeti „szegény
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, Nagykároly és Tasnád RMDSZ szervezeteivel, valamint Adyfalva református gyülekezetével
A zöldövezetet foglaló teraszok miatt több száz rózsatövet nem tudtak kiültetni Szatmárnémetiben, az őszi faültetési szezon pedig az előző városvezetés gondatlanságából
Aki csak egyszer is elautózott Bogdándra vagy Hadadra, az tudja, milyen hepehupás úton kell döcögni, de leginkább a mindennap ingázók tudják — és nem csak azért,
Minden templom a paradicsomkert, és itt van az élet fája, itt vár ránk Krisztus, itt kínálja nekünk a megváltás gyümölcsét — mondta a püspök az Irgalmasság Kapuja
Hármas ünnepre gyűltek össze tegnap a szatmárnémeti Caritas által működtetett Reménység Központban a klubtagok és a meghívottak
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat