Szatmárnémeti

Az AMR sürgeti a szemétdíj eltörlését

2017.05.10 - 19:00

A környezetvédelmi tárca szakemberei nem sietik el a szemétilleték bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendelet módosítását, hiába kéri az ügy mihamarabbi rendezését az AMR is.

Bukarestben találkozott kedden a Romániai Municípiumok Egyesületének (AMR) igazgatótanácsa, amelynek tagja Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is. Az ülésről rövid magyar nyelvű közleményt küldött a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya, melyben az állt, hogy a találkozón, melyen több fontos témát is megvitattak, részt vett Graţiela Leocadia Gavrilescu környzetvédelmi és Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter asszony is.

A beszámoló szerint az egyik legfontosabb a szemétdíj bevezetéséről szóló 196/2005-ös sürgősségi kormányrendelet módosítása volt. A polgármesterek kérték a miniszter asszonyt, hogy minél hamarabb találjanak megoldást a 80 lejes szemétadó eltörlésére. A javaslat az volt, hogy csak azokat az önkormányzatokat büntessék, ahol nem tartották be a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó előírásokat.

A környezetvédelmi tárca vezetője az AMR ülésén elmondta, az említett jogszabály módosításáról egyeztetés folyik, a cél az, hogy a helyi önkormányzatok szintjén ez ne okozzon gondot, és az állampolgárokat se büntessék olyan dolog miatt, aminek az alkalmazására nem tanították meg őket. A szelektív hulladékgyűjtést tájékoztató jellegű kampányokkal népszerűsítené a szaktárca, a cél az, hogy az emberek megértsék ennek a gyakorlati hasznát, magyarázta Gavrilescu. A szaktárca javaslata az, hogy a tonnánkénti 80 lejes szemétadó megmaradjon, de eltörölnék a 100 lejes illetéket, ami gyakorlatilag egy dupla büntetés volt, bevezetnék azt, hogy a lakosság differenciáltan, a megtermelt szemét mennyisége függvényében fizessen, a hulladékot pedig, annak alapján, hogy az a száraz vagy nedves kategóriába tartozik, különválogatva gyűjtse, magyarázta a miniszter asszony.

Egyébként az AMR márciusi ülésének napirendjén is szerepelt már a szemétilletékről rendelkező sürgősségi kormányrendelet módosítása. Akkor az a javaslat merült fel, hogy a szeméttelepeken lerakott teljes szemétmennyiség helyett csak akkora mennyiség után fizettessék meg a tonnánkénti nyolcvan lejes szemétdíjat, amennyivel az Európai Bizottsággal szemben vállaltnál többet raknak le a szeméttelepeken. Ez a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy Szatmárnémetiben a jelenlegi fejenkénti havi három lejről negyven banira csökkent volna a szemétilleték, de ez a módosítás végül nem történt meg.

Nem szabályos

Döntés született viszont arról, hogy a Szatmárnémeti Helyi Tanács azon határozata, miszerint a szemétilletéket a megyeszékhelyen a jogi és magánszemélyek fizessék, nem volt szabályos, a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal ezt múlt pénteken közölte és újratárgyalásra visszaküldte a városi tanácsosok elé az erről rendelkező helyi tanácsi határozatot, a sürgősségi kormányrendeletet meghozó hatóságtól pedig azt kérte, módosítsa úgy a vonatkozó rendeletet, hogy abban egyértelmű legyen, kinek kell a január elsejétől bevezetett, tonnánkénti nyolcvanlejes szemétilletéket kifizetnie.