Összesen 2,6 millió euró értékű, öt új fejlesztési projektet nyújt be finanszírozásra a megyei tanács az INTERREG VI-A ROMÁNIA-MAGYARORSZÁG program keretében az egészségügy, a kultúra és a szociális szolgáltatások területén.
A 2023-24-es tanévben havi 450 lejre nőtt a tanulmányi ösztöndíjak értéke, sőt a jogosultak köre is bővült. Azzal kapcsolatban, hogy kik, és milyen tanulmányi eredményekkel, s pontosan mennyi pénzt kaphatnak, Kallós Zoltán kisebbségi oktatásért felelős államtitkár elmondta, hogy nem csak az ösztöndíjak nominális értéke nőtt, hanem bővült azoknak a köre is, akik részesülhetnek ezekben a juttatásokban.
A Szatmár megyei középiskolások számára is adott a lehetőség: egy évig ingyenesen tanulhatnak cserediákként Amerikában azok, akiket kiválasztanak a FLEX program keretében. A jelentkezéssel nem árt sietni, ezt ugyanis szeptember 28-ig lehet megtenni, az ösztöndíj pedig 2024 nyarán indul.
Hamarosan itt az őszi vakáció az iskolások számára, de lesz még tél vakáció, síelési szünet és tavaszi szünidő is a nyári nagyvakáció előtt. Lehet, hogy nem is olyan rossz ez a több részre szabdalt tanév így…
A liberális képviselő szereti úgy beállítani azt, amit ő az utóbbi időben csinál, hogy az összromán-összeborulás, miközben egyre több irányból hallani, hogy a román nemzetiségűek közül sem mindenkinek szimpatikus ez a fajta nemzetőrzés.
A nyugdíj-dossziék 83 százalékát ellenőrizte le és digitalizálta eddig a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár, ez az előfeltétele a nyugdíjak újraszámolásának.
Az augusztus végi, crevediai LPG-állomáson történt tragédiát követően a hatóságok úgy döntöttek, országos szintű ellenörző akciókat indítanak annak érdekében, hogy ne történhessen több ilyen, vagy ehhez hasonló szerencsétlenség. A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal az ellenőrzésekkel kapcsolatos adatokat közölt.
A Silmet által kifejlesztett Silmet Condy előszigetelt rézcső tekercs ideális hűtőgázak szállítására, és magas minőségi szabványoknak megfelelően készül (pl. EN 12735-1 európai szabvány, illetve ASTM B280 - magas fokú belső tisztasággal).
Október elsején kutya azonosító beültetési és oltási kampány indul, az állatorvosok annyi oltást kapnak, ahány csipelt kutyát visznek hozzájuk a gazdik. Ha nincs csip, nincs oltás!
Októbertől új rendszer szerint kaphatja meg a lakosság az influenza elleni vakcinákat. Mostantól a családorvos írja fel receptre az oltást, amit a páciensnek kell kiváltani a gyógyszertárból. Az oltást ezt követően a családorvos adja be az igénylőnek.
Júliusban 5733 lej volt a bruttó és 3634 lej a nettó átlagbér Szatmár megyében – közölte a Szatmár Megyei Statisztikai Hivatal, összesítésüket közösségi oldalukon is megosztották.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat