A kollagénbevitelre azért érdemes nagy figyelmet szentelni, mert ez a fehérje testünk egyik alapvető építőanyaga: a bőrben, az inakban, az ízületekben, a porcokban és a csontokban is megtalálható többek között.
Az, hogy mennyire tudunk könnyen mozogni, hogy mennyire rugalmas, feszes a bőrünk, vagy milyen gyorsak a regenerációs folyamataink, mind szoros kapcsolatban áll azzal, hogy mennyi kollagén van a testünkben.
A kollagén természetes módon termelődik a szervezetünkben, de a mennyisége az évek előrehaladásával jelentősen lecsökkenhet. Ráadásul a modern életmód következményei, úgy mint például a kevés alvás, a tartós stressz vagy az egyoldalú étkezés is negatívan hathat a kollagéntermelésért felelős folyamatokra.
Mai írásunkban ezt a témát fogjuk egy kicsit jobban is górcső alá venni, érdemes lesz velünk maradni.
Mit érdemes tudni a kollagénről?
A kollagénről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a testünk egyik legfontosabb fehérjéje, ami főleg a kötőszövetekben található meg. A legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, mint egy belső “tartórendszer”, ami segít abban, hogy a bőr, az ízületek, a porcok, az inak és a csontok stabilak, terhelhetőek maradjanak.
A szervezetünkben “magától” is termelődik, de a mennyisége az évek múlásával csökken - ez egy természetes folyamat. Ugyanakkor rengeteget számít az is, hogy milyen életmódot folytatunk. Ha keveset pihenünk, sokat stresszelünk, ha mindig túl vagyunk terhelve, akkor az negatívan hat a kollagéntermelő folyamatainkra.
Milyen következményei vannak, ha hiány lép fel a szervezetben?
Ha hosszabb távon kevés kollagén van a testünkben, akkor a következmények általában nem egyik napról a másikra jelennek meg, hanem lassan, fokozatosan. Mivel a kollagén a kötőszövetek “tartóanyaga”, ezért a hiány főleg ott érzékelhető, ahol rugalmasságra, stabilitásra vagy regenerációra van szükség.
Gyakori tünet, hogy a bőr veszít a feszességéből, a rugalmasságából, így hamarabb megjelenhetnek a ráncok. A mozgás kapcsán is előjöhetnek kellemetlenségek: merevebb lehet a mozgásunk, nagyobb terhelésnél könnyebben jelentkezhet diszkomfort, és a regeneráció is hosszabb időt vehet igénybe.
Milyen formában lehet fogyasztani?
Kollagént többféle módon lehet bejuttatni a szervezetünkbe, ma már létezik kollagén por és kapszula is, amelyeknek a rendszeres fogyasztását könnyen be tudjuk illeszteni a mindennapjainkba. Sokaknál az működik a legjobban, ha a napi rutinjuk részeként mindig azonos időben szedik ezeket a termékeket.
Ugyanakkor fontos megemlíteni azt is, hogy az étkezésnek is van szerepe a kollagén felhasználásában, ugyanis a szervezetnek kell megfelelő tápanyag is.
Jó hír, hogy ma már többféle, magas minőségű kollagént tartalmazó készítményből válogathatunk, amelyekkel hatékonyan és kényelmesen támogathatjuk a napi kollagénbevitelünket. Ezeket a termékeket pedig könnyen megvásárolhatjuk az USA medical weboldalán - érdemes körülnézni! (X)