Sport

Szerda este Sevillában küzdenek az Európa Liga-trófeáért

Az Eintracht Frankfurt 42 év után, vagy a Rangers 50 év szünet után nyerhet ismét európai kupasorozatot. A két együttes szerdán 22 órától Sevillában mérkőzik az Európa Liga döntőjében.
Sport

Pelcz: „Van utánpótlás, van mire számítani”

Jól sikerült a verseny, és a várakozáson felüli létszám gyűlt össze az elmúlt hétvégén a Both Katalin Sportteremben, ahol a Szatmárnémeti Judo Master SK nemzetközi korosztályos judoversenyt rendezett.
Sport

Második hellyel indított Mani

Kaposváron járatta be az új enduro, 350 köbcentis versenygépét a szatmárnémeti motorkerékpáros, Gyenes Emánuel, aki magyar bajnokság idénynyitóján címvédőként a második helyen zárt.
Sport

Törött kéztőcsonttal első lett

Gergely Attila edző tanítványai is remekeltek az elmúlt hétvégén a Szatmárnémeti Judo Master SK által rendezett Szatmár Kupa nemzetközi korosztályos cselgáncsversenyen.
Sport

Magyarországon bajnok lett Dari Helga

Megvédte bajnoki címét Budaörs női csapatával a nagykárolyi asztaliteniszező, Dari Helga (képünkön jobbról a második).
Sport

TIzesével szórták a gólókat az elitliga alsóházában

Három fordulóval az elitliga felsőházának az idényzárója előtt öt pontra nőtt a két éllovas előnye a harmadik Olimpiával szemben.
Sport

Sorozatban ötödik bajnoki cím

Kisebb meglepetésre a Voluntari otthonában botlott a FCSB, vasárnap pedig a Kolozsvári CFR legyőzte a vendég Craiovát, így a kincses város csapata nyolcadik bajnoki címét ünnepelhette.
Sport

Tizenhat éremmel zárta a szatmári versenyt a VSK

Óriási érdeklődést övezett a Szatmár Kupa nemzetközi korosztályos cselgáncsversenyt, amit az elmúlt hétvégén rendezett meg a szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben a Szatmárnémeti Judo Master SK.
Sport

EKL-döntős bíró vezette a vetési derbit

Az előzetes bíróküldés ellenére nem tudott Szatmárra jönni szombaton a nagyváradi Rareş Vidican, aki tegnap délután a Liga 2 felsőházában az Unirea Slobozia - Petrolul Ploiești mérkőzést kellett vezesse.
Sport

Nagyobb korosztályos legényeket várnak a PLA-ra

Bővíti a korosztályos csapatok kínálatát a szatmárnémeti Partiumi Labdarúgó Akadémia, május 25-ig várják 2005–2009 között született srácokat a toborzóra.
Sport

Egy pontra az első helytől

Zsinórban a tizenötödik mérkőzésén is veretlen maradt a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsapata. Az elmúlt hétvégén a Nagysomkúti Progresul otthonában nyert a Csik Tibor edző legénysége.
Sport

Kieső otthonában játszik a VSK

A labdarúgó Liga 3 alsóházának nyolcadik fordulójában a biztos kieső Nagysomkúti Progresul vendége lesz a Szatmárnémeti VSK csapata. Csik legényei három pontra vannak a csoportelsőtől.