A DVSC volt az utolsó versenyben levő másodosztályos alakulat, a legjobb négy között már csak NB 1-es csapatok folytatják a küzdelmeket.
A Kisvárda kiütéssel verte a zalaegerszegi ellenfelét. A vendégek ugyanis a harmadosztályban szereplő keretükkel utaztak a szabolcsi településre, mivel a kiesés ellen küzdő NB 1-es csapat kerete az MTK elleni, hétvégi rangadóra összpontosít. A Kisvárdánál a Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett Claudia Bumba nem került be a keretbe, míg a szatmárnémeti Cornel Ene – aki bekerült az NB1 előző fordulójának az álomcsapatába – a szünetbe állt fel a pályára.
A MOL Fehérvánál végig játszotta Budafok elleni meccset a szatmárnémeti Rus Adrián, a csapata pedig a második félidőben szerzett találatokkal továbbjutott.
Az Újpest és a Mezőkövesd a 11-es párbajig jutott az egymás elleni meccsen, végül a lilák harcolták ki a továbbjutást, miután a szerb kapusuk, Filip Pajovics két lövést is megfogott.
MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Debreceni VSC (NB II) – MTK Budapest 1–2 (0–1)
Gólszerző: Szécsi M. 46., illetve Herrera 42., Varga R. 50.
Kisvárda Master Good – Zalaegerszeg 6–1 (2–0)
Gólszerző: Csirkovics 15., Karabeljov 21., Camaj 54., 74., Viana 58., Kovácsréti 89., illetve Papp L. 78.
MOL Fehérvár – Budafoki MTE 2–0 (0–0)
Gólszerző: Romic 68. (öngól), Stopira 77.
Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (0–1, 1–1, 1–1)
Tizenegyesekkel: 5–4
Gólszerző: Perosevic 74., illetve Vadnai D. 33.
MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
MTK Budapest – MOL Fehérvár
Kisvárda Master Good – Újpest FC
A mérkőzéseket április 14-én rendezik, a döntőt május 5-én játsszák a Puskás Arénában.