Mivel a hosszabbításban sem boldogult egymással a két együttes, ezért a 11-es rúgások döntöttek, ahol a kispestiek bizonyultak pontosabbnak.
Mint arról beszámoltunk, a Hungária körúti alakulat 14–0-s gólkülönbséggel menetelt a sorozat elődöntőjéig. A Honvéd sem tudta bevenni Varga kapuját a rendez játékidőben, viszont a 11-es párharc a hatodik párban dőlt el, amikor Gera Dániel fölé lőtt, Hidi Patrik pedig betalált.
A másik ágon viszont kisebb meglepetés született: bár a címvédő MOL Fehérvár a kövesdi 1–1 után léphetett pályára a keddi visszavágón, a román válogatott szatmári védőt, Rus Adriánt továbbra is nélkülöző székesfehérváriak nem boldogultak odahaza. Sőt, kevés híján egy vereségbe futottak bele. A Mezőkövesd ugyanis mindkét félidőt góllal kezdte, így a találkozó utolsó fél órájában csak annyi volt a dolga, hogy védje a két gólos előnyét. Hodzic azonban szépített, majd a hajrában jött Stopira fejesgólja is, viszont a győzelmet és továbbjutást jelentő találat már nem jött, így a borsodi alakulat történelme során először játszik majd kupadöntőt.
A finálét jövő szerdán 21 órától a Puskás Arénában rendezik. A Mezőkövesd először, míg a Honvéd nyolcadik alkalommal emelheti magasba a trófeát. A kispestiek tavaly is döntőt játszottak, akkor a Fehérvár 2–1-re nyert a Groupama Arénában.
MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Budapest Honvéd – MTK (NB II) 0–0 – 11-esekkel 5–4
Továbbjutott: a Honvéd, 0–0-s összesítéssel, 11-esekkel.
MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2–2 (0–1)
Gólszerzők: Hodzic (63.), Stopira (86.), illetve Zivzivadze (8.), Pekár (54.)
Továbbjutott: a Mezőkövesd, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.