A zárt kapuk mögött rendezett mérkőzésen az élvonalbeli együttes volt közelebb a gólhoz, azonban Hidi a kapufát találta el, majd a hajrában George ordító helyzetben, 10 méterről szemben a kapussal telibe lőtte Vargát.
A nap másik mérkőzésén a címvédő MOL Fehérvár FC 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd vendégeként, így előnyösebb helyzetben várja a visszavágót. A vendégcsapat meddő fölényének eredményeként egy szabadrúgás után Pátkai érdekes mozdulattal, szinte ülő helyzetből fejelt a hazaiak kapujába (0–1). Az első félidőben csak egy kapufáig jutottak a kövesdiek, majd a hajrában egy szöglet után a vendégek védelmi hibáját kihasználva sikerült egyenlíteniük.
A fehérváriaknál a román válogatott szatmári játékosa, Rus Adrián ezúttal sem került be az utazó keretbe.
A Magyar Kupa elődöntőinek visszavágóját kedden rendezik.
MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MTK Budapest (NB II) – Budapest Honvéd 0–0
Mezőkövesd Zsóry FC – MOL Fehérvár FC 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Pillár (80.), illetve Pátkai (12.)
(mti)