Az egészségügyi intézmény egyik megvalósuló projektje az Intenzív ellátás a jövőért elnevezésű, ebben a megyei kórház a projekt vezetője, partnere pedig az ukrajnai Mukachevo Regionális Gyermekkórház (RCH). A határon átnyúló projektet a HUSKROUA ENI CBC 2014–2020 program keretében finanszírozzák. A fő cél a két egészségügyi egység közötti együttműködés elmélyítése, valamint az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Kárpátalja és Szatmár megyében, illetve lefedettségi területükön. Az ellátás minőségének javítása elsősorban az orvostechnikai eszközök infrastruktúrájának fejlesztésével, másrészt a megyei kórház alárendeltségébe tartozó Neonatológiai és Anesztéziás Intenzív Terápiás Osztály és a tasnádi kórház egészségügyi személyzete kompetenciáinak növelésével valósul meg. Emellett a kórházi utógondozás javítása érdekében lakossági tájékoztató kampányt is terveznek a háziorvosok és a betegek hozzátartozói számára. A projekt az említett három szárnyat 511 880 euró értékben orvosi felszereléssel látja el, ami az 550 000 eurós összköltségvetés legnagyobb részét teszi ki. 251 130 euróból a neonatológiai osztályt szerelik fel ventilátorokkal, inkubátorokkal, újraélesztő asztallal, ultrahang készülékekkel stb.; 217 510 eurót szánnak az ATI részlegre (defibrillátorok, újraélesztő kocsik, oxigénes készülékek, ultrahang, videoendoszkóp, videolaringoszkóp stb.); míg 43 240 euróból a tasnádi szárnyat látják el elektrokardiográffal, defibrillátorral és ultrahangos készülékkel. Így az orvosi tevékenység jelentős javulására számítanak, ami által a diagnózis felállításához szükséges idő csökken, gyorsabb lesz a beavatkozás, fokozott biztonsági feltételeket teremtenek, és csökken a szövődmények száma. „A mai napon fontos lépést teszünk célunk elérése érdekében: megkapjuk az első orvostechnikai eszközöket a neonatológiai osztályra. Ez egy invazív ventilátor és három nem invazív ventilátor, mind koraszülöttek és rászoruló újszülöttek számára, akikről az adott részlegen gondoskodnak. Elmondhatjuk, hogy ezen lélegeztetőgépek üzembe helyezésével jelentősen hozzájárulunk pácienseink életesélyeinek növeléséhez, akár gyógyulásukhoz is” — mutattak rá közleményükben. Sz.K.