Szatmárnémeti

Nem volt eseménytelen az ünnep

Fotó: SZFÚ archív
2021.05.04 - 20:11
Az ortodox húsvét ideje alatt 360-an szorultak a Szatmár Megyei Kórház sürgősségi osztályán dolgozó szakemberek segítségére.

Voltak köztük olyanok, akik eszméletlenre itták magukat, akadtak, akik verekedésbe keveredtek, és a sérüléseik miatt kerültek kórházba, és sajnos többen is öngyilkosságot kíséreltek meg — derül ki az intézmény jelentéséből. Constantin Demiantól, a kórház sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy a három nap során 13 személy került alkoholkómában a kórházba, négy szatmárit pedig azért kellett ellátni, mert egy-egy vita erőszakba torkollott, fizikai bántalmazás miatt szorultak az egészségügyiek ellátására.

A keleti kereszténység feltámadási ünnepén hárman is öngyilkosságot kíséreltek meg Szatmár megyében — ketten gyógyszer-túladagolással, egy személy pedig akasztással akart véget vetni az életének —, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően mindannyijukat sikerült megmenteni.

Látszik, hogy jó idő volt, sokan töltötték a szabadidejüket a szabadban kirándulással, túrázással: hét lakost, közöttük két gyermeket kullancscsípés miatt kellett ellátni, a sürgősségi szakembereinek segítségét kérték az élősködők eltávolításához.

„A feltámadás éjszakáján egy gyermek született a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház szülészetén, egy makkegészséges kislány” — tette még hozzá a szóvivő. B. K.

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Belföld

Egészségügy: kevés a munkavállaló sok az ellátott

Kevesebb mint hatmillió romániai munkavállaló fizet jövedelme 10 százalékának megfelelő állami hozzájárulást, hogy 16 millió ember egészségügyi ellátását biztosítsa.
Szatmárnémeti

Egy egész család került mérgezés miatt kórházba

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, két felnőtt és két gyermek, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg. Az egyik gyermek kritikus állapotban van.