Nagykároly

Magyarországi vendégek

[caption id="attachment_50968" align="alignright" width="300" caption=": A Zöld Péter című mese plakettjét készítették el a gyerekek"][/caption]
Nagykároly

A szakképzést támogatnák

A nagykárolyi Simion Bărnuţiu Iskolaközpontban járt május 30-án Magdó János kolozsvári főkonzul
Nagykároly

Szaharai homok hullott a megyében

Pöttyös autókra figyeltek fel szerda délután a Szatmár megyeiek, a furcsa jelenség oka a térség fölé hordott szaharai homok
Nagykároly

Ballagás a Kalazanciban

Nagykárolyban elsőként a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont tartotta meg a ballagást
Nagykároly

Konferencián a nagykárolyiak

A nagykárolyi Werdnig Hoffman Egyesület tagjai is jelen voltak az EUROPLAN elnevezésű nemzetközi konferencián, a Romániai Ritka Betegségek Nemzeti Szövetségének
Nagykároly

Nagykárolyban is búcsúztak

Főhajtással, gyertyagyújtással emlékeztek Nagykárolyban Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókra
Nagykároly

Családi gyermeknap Teodóra Kuckójában

Egy napra az Union Sportpályára költözik Teodóra Kuckója, ugyanis a kuckóvezetőség gyermeknapot szervez július elsején az említett helyszínen
Sport

Nagykárolyi bajnoki érmek, más megyéknek

Három bajnoki érmet szereztek az elmúlt napokban a Nagykárolyi Tapo Diákklubnál edző asztaliteniszezők, azonban egyikkel sem büszkélkedhet Szatmár megye, ugyanis
Sport

Harmadik a Kinder FC az Il Calcio Kupán

Két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a harmadik helyen zárt a Kinder FC Nagykároly 8 éven aluliak labdarúgócsapata Avasfelsőfaluban, az Il Calcio
Sport

Második lett a Kinder FC Hajdúnánáson

A második helyen zárt a Kinder FC Nagykároly 9 éven aluliak labdarúgócsapata a Hajdúnánáson rendezett 7
Nagykároly

Időutazás a '80-as évekbe

A Nagykárolyi Művelődési Központ diákjai hétfőn egy felejthetetlen időutazásra invitálták a közönséget a Károlyi-kastély lovagtermében
Nagykároly

Az Isten közösség

Összefüggés van aközött, hogyan gondolkodunk Istenről, és hogyan gondolkodunk önmagunkról – mondta Labancz Zsolt a nagykárolyi Szentháromság kápolna búcsúján