Nagykároly

Tűz a nagykárolyi református temetőben

Szombaton 17 óra körül csaptak fel a lángok a nagykárolyi református temető hátsó részében, az új templomhoz közel, de a környékbeliek és a tűzoltók gyors beavatkozásának hála nem történt nagyobb baj.
Nagykároly

Gálaműsorral ért véget a Rekettye-tábor

Az egész heti táborozás alkalmával tanultakból állított össze egy csokorra valót szombatra a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület. Tánc, ének, zene szórakoztatta a nagyérdeműt.
Nagykároly

Háborús hangulat Nagykárolyban — kalapok mindenhol

Júliustól szeptemberig a nagykárolyi Károlyi-kastély ad otthont egy igazán egyedi kiállításnak, amelynek keretében az érdeklődők a két világháború közötti divatot, az akkori viselet elengedhetetlen kellékeit, a színesebbnél színesebb, pompásabbnál pompásabb, elegánsabbnál elegánsabb, akár Bécsben, akár Párizsban is viselt kalapokat ismerhették meg.
Nagykároly

A régizene a zenei műfajok latinja

Több mint negyven évvel ezelőtt a néhai Deák Endre tette népszerűvé Nagykárolyban a régizenét. Ez a rétegzene egyre inkább kezd teret hódítani és kilépni a saját komfortzónájából. Fesztiválok, különféle kulturális események, sőt, még esküvők főszereplőjévé is válik.
Nagykároly

Lovagok, páncélosok és kardforgatók Nagykárolyban

Kürt – és dobszótól, harci kiáltástól, vidám középkori zenebonától, valamint gyerekzsivajtól volt szombaton hangos Nagykároly.
Nagykároly

A népszámláláson való részvételre buzdít Kovács Jenő

Szükségünk van arra, hogy közösségünk minden tagja megszámláltassék — adott hangot véleményének Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.
Nagykároly

Villa Karul múltidéző nap lesz szombaton

Ismét tematikus hétvégével készülnek Nagykárolyban, hiszen július 9-én, szombaton visszatér egy régebbi rendezvény, igaz, rövidebb időtartammal, mint ahogy korábbról emlékezhetünk rá.
Nagykároly

Számlálóbiztosokat keresnek Nagykárolyban

A nagykárolyi önkormányzat szolgáltatási szerződést köt azokkal a személyekkel, akik vállalják, hogy népszámlálási tevékenységet végeznek, és összegyűjtik a Nagykároly lakosságának és lakásainak jegyzékbe vételéhez szükséges adatokat.
Nagykároly

Tanyáztak a károlyi cserkészek

A természetközeli élettel ismerkedtek Lunaforráson az elmúlt hétvégén a nagykárolyi 151. Gr. Károlyi Gyula Cserkészcsapat kiscserkészei. A háromnapos tanyázás tartalmas és tanulságos kirándulás volt, amelyet az Aladdin és a csodalámpás keretmese színesített.
Nagykároly

Kalap – az elegancia tartozéka a két világháború között

Júliustól szeptemberig a nagykárolyi Károlyi-kastély ad otthont a Kalap – az elegancia tartozéka a két világháború között című időszaki kiállításnak, amely arra invitálja a tisztelt hölgyeket és urakat, hogy a bécsi és párizsi elegancia jegyében betekintést nyerjenek a régi polgárvárosok és erőteljes hagyományok ötvöződésének hangulatába.
Nagykároly

Tudományos előadással egybekötött lelkészértekezlet volt Nagykárolyban

Első alkalommal tartottak lelkészértekezletet a nagykárolyi új esperesi hivatalban. Áhítatot Bencze-Kádár Bertold domahidai lelkész, pszichológiai szakelőadást pedig Máthé Róbert vetési lelkész tartott.
Nagykároly

Állásbörzét szerveztek Nagykárolyban

Első alkalommal szervezett állásbörzét Nagykárolyban a Román Vöröskereszt szatmárnémeti fiókja. A börze célközönsége a szociálisan nehéz helyzetben élők rétege volt, őket várták az egyik helyi étterembe megszervezett alkalmon.