Nagykároly

Csapatépítőn vett részt a Kalazanci diáktanácsa

Ugyan még vakáció van, de a nagykárolyi Kalazanci líceum diáktanácsa már most elkezdett tervezni.
Nagykároly

A jövőben nem kell 13 osztályt járniuk a szakmunkásképzős diákoknak?

A szakiskolások „nem veszítenek el még egy évet” — mondta nemrég Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter Nagyváradon. A jövőben a szakmunkásnak tanuló diákok is a tizenkettedik osztály végén érettségiznének.
Nagykároly

Több ezren látogatták az idei nagykárolyi fesztivált

Július 29-én indult a nagykárolyi CareiFest elnevezésű fesztivál, amelynek keretében az évek óta megrendezésre kerülő AugustFestet is megrendezték a városban, augusztus 1. és 7. között.
Nagykároly

Folytatódhat a főút felújítása

Már egy korábbi ülés keretében elfogadták Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai azt a tervezetet, amely nyomán a 19-es számú főutat a Mioriţei utcától a város Nagyvárad felé vezető kijáratáig újítanák fel.
Nagykároly

Hangulatos borkóstoló a Károlyi-kastély kertjében

Minőségi borokat kóstolhatnak a nedűk szerelmesei a ma megnyílt Partiumi Kincses Pince rendezvényen, amely a Partiumi Falugazdász Hálózat Magyarország Agrárminisztériuma által támogatott eseménye.
Nagykároly

Pro Urbe-díj Bokor Judit nővérnek

Az augusztus 4-én megtartott, rendkívüli jelleggel összehívott ülés keretében Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai elfogadták azt a határozattervezetet, amely értelmében a város Kürti-Bokor Judit nővért Pro Urbe-díjjal jutalmazza áldozatos munkája elismeréseképp.
Nagykároly

Választott a nagykárolyi NDF

Az elmúlt héten tartották a Német Demokrata Fórum (NDF) nagykárolyi szervezetének vezetőségi választását. Az esemény helyszínéül a szervezet által működtetett Jugendzentrum szolgált.
Nagykároly

A minőségi zenéé volt a főszerep hétfő este

A dzsessz szerelmeseinek, az élő zene és a hangszerek kedvelőinek szolgáltak csemegével az idei nagykárolyi AugustFest első napján, amelyen a budapesti Micheller Myrtill and SWINGUISTIQUE lépett színpadra.
Nagykároly

Egy héttel tolódik a közmeghallgatás

Néhány héttel ezelőtt tették közzé a Nagykároly központjában található Román Katona Emlékműve körüli tér megújulását célzó projekt látványtervét, amit az eredeti időpontnál később vitatnak meg.
Nagykároly

Nemes ügy érdekében szerveznek gyűjtést

A 2022-es AugustFest ideje alatt is igyekeznek a szervezők kiállni egy nemes ügy mellett — idén a Werdnig–Hoffman Egyesületnek gyűjtenek, amely a Werdnig–Hoffman-szindrómával élő embereknek igyekszik segíteni, és székháza, a Baratság háza felújítására költené a befolyó összeget.
Nagykároly

Hátrányos helyzetű gyermekeknek szerveznek programokat Nagykárolyban

A Tanulás mindenkinek elnevezésű projekt keretében Nagykárolyban egészen augusztus közepéig 180 gyermek számára szerveznek Nyári iskola címen kreatív, élménydús programokat.
Nagykároly

Ma kezdődik a nagykárolyiak (de nem csak) fesztiválja

A hétvége és a következő hét a gondtalan szórakozásé lesz Nagykárolyban, ahova megannyi híresség érkezik az idei CareiFest ideje alatt, július 29. és augusztus 7. között. A végleges program a következő: