Nagykároly

Versengtek a kis Mikulások

Első alkalommal szervezték meg azt az ügyességi és gyorsasági versenyt a nagykárolyi 2-es Számú Általános Iskolában, melyen a tanintézmény magyar alsó tagozatos
Sport

Több tucat Szatmár megyei karate-érem

Szatmárnémeti és nagykárolyi egyesületek karatékái is megküzdöttek ezen a hétvégén egy hagyományos nagyszalontai nemzetközi versenyen, ahonnan összesen
Nagykároly

Nagykárolyban lépett fel a Nemzeti Énekkar

Igazán ünnepi hangulatban várhatták advent első vasárnapját a nagykárolyiak, hiszen szombat este a Károlyi-kastélyban lépett fel a magyar Magyar Nemzeti Filharmonikusok
Nagykároly

Versenyeztek a nagykárolyi iskolában

Biológia, fizika, matematika — ezekben a tantárgyakban való jártasságukat bizonyíthatták azok a diákok, akik az elmúlt héten részt vettek azon a versenyen, melynek
Nagykároly

Iskolájuk alapítóját ünnepelték

Kalazanci Szent Józsefet ünnepelték a nevét viselő nagykárolyi iskolában
Nagykároly

Ismét jótékonykodnak a motorosok

Újabb jótettel hallatnak magukról a nagykárolyi Impreună-Egymásért Egyesület tagjai, együttműködve a helyi motorosokkal
Nagykároly

A nők védelméért meneteltek

Felvonulással szerették volna felhívni a figyelmet a nők elleni erőszakos cselekményekre Nagykárolyban szerda délben
Programajánló

Nagykárolyban folytatódik a Nemzeti Énekkar határon túli sorozata

Nagykárolyban folytatódik a Nemzeti Énekkar határon túli sorozata
Nagykároly

Új tanácsossal erősítettek a PSD-sek

Hosszú ülésen van túl a nagykárolyi tanács
Programajánló

Megváltozott a SPOT programja! - Közelmény

„A SPOT Nemzetközi Színházi Egyetemek Fesztiválja az idei évben az előre rögzített programját és helyszínét megváltoztatni kényszerült
Sport

Két bronzérem Bartincki Attilának

Két bajnoki bronzéremmel tért haza az Ilfov megyei Izvorani üdülőtelepülésről Bartincki Attila, a Karate Do B
Nagykároly

Tárlatot nyitott a Provinciart

Tegnap a nagykárolyi Károlyi-kastély kiállítótermében a Provinciart Egyesület szervezésében nyílt meg a nagykárolyi képzőművészek tárlata, mely két héten