Szatmárnémeti

Már használják a kengurufoteleket

Fotó: unusiunu.com
2021.05.17 - 08:00
Eljutott a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályára az a három fotel, amelyek sokkal kényelmesebbé teszik a kengurumódszer alkalmazását a koraszülött babák és anyukáik számára, már használják is ezeket — derült ki szombaton, a kengurumódszer világnapján.

Amint arról lapunkban korábban olvashattak, internetes versenyt hirdetett az Unu şi Unu Egyesület, amelynek fődíja öt kényelmes, a kengurumódszer alkalmazásához kifejlesztett fotel volt. Százával szavaztak a szatmáriak a lapunk hasábjain is megjelent felhívásra, rengetegen osztották meg a közösségi oldalakon, hogy a nyereménnyel még bababarátabbá válhasson a szatmári intézmény. Az összefogásnak pedig meglett az eredménye, hiszen a hat nevezett kórház közül az első helyen végzett megyeszékhelyünk intézménye, nem kevesebb mint 2614 szavazattal, így három fotelt nyert. A második helyezett a gyulafehérvári kórház újszülöttosztálya lett 1668 leadott voks nyomán, így ide két fotel került.

Dr. Roxana Varga, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályának vezetője és dr. Brigitte Arghius, a Fehér Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályának főorvosa nemrég át is vette a nyereményt, azóta pedig mindkét osztályon használják az anyukák a kényelmes foteleket. Szombaton, a kengurumódszer világnapja alkalmából boldogan osztotta meg a hírt az Unu şi Unu Egyesület, közzétett fotóin pedig már apróságaikkal együtt használják az édesanyák ezeket.

A koraszülöttek ellátásában az állatvilágból, a kenguruktól ellesett módszer (kangaroo mother care = KMC) lényege, hogy a szülők meztelen mellkasukra helyezve, bőr-bőr kontaktusba kerülnek a babával, és mintegy élő inkubátorként biztosítják számára a megfelelő hőt. A labilis hőháztartású, koraszülött babák számára így teremthető meg a fejlődéshez szükséges megfelelő környezet és testhőmérséklet. A kengurumódszert 1979 óta alkalmazzák, és ma már világszerte, a fejlett országokban is fontos része a koraszülöttek ellátásának. A módszer előnye, hogy elég hozzá egy kényelmes szék és türelmes odafigyelés, miközben pótolhatatlan élményekkel gazdagíthatja a folyamat összes résztvevőjét.

A kenguruzás azonnali és hosszabb távon érvényesülő, pozitív élettani hatásait számtalan felmérés igazolta. Többek között növeli a vér oxigéntelítettségét, csökkenti a légzéskimaradások előfordulását, a mély, nyugodt alvási periódusok hosszabbak lesznek, ami segíti az agy fejlődését, és hosszú távú fejlődésneurológiai előnyökkel jár. A módszer fájdalom- és stresszcsökkentésre is alkalmas mind a baba, mind a szülők esetében, emellett a tejelválasztásra is pozitív hatással van, a szülők magabiztossága nő, jobb gyermek-szülő interakciók és biztonságosabb kötődés alakulhat ki alkalmazásával.

Az Unu şi Unu Egyesület segítségével egyébként most a Csíkszeredai Klinikai Kórház újszülöttosztálya számára gyűjtés indult. A Hargita megyei intézményre a korábbi versenyben 1126-an szavaztak, így éppen csak lemaradt a nyereményről. Most azonban arra számítanak, hogy lelkes adakozók segítségével nekik is sikerül beszerezni két, összesen 3500 euró értékű fotelt az apróságok és anyukáik számára. A gyűjtésről bővebben az unusiunu.com oldalon olvashatnak azok, akik adományozni szeretnének.

Bumbuluţ Krisztina

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Belföld

Egészségügy: kevés a munkavállaló sok az ellátott

Kevesebb mint hatmillió romániai munkavállaló fizet jövedelme 10 százalékának megfelelő állami hozzájárulást, hogy 16 millió ember egészségügyi ellátását biztosítsa.
Szatmárnémeti

Egy egész család került mérgezés miatt kórházba

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, két felnőtt és két gyermek, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg. Az egyik gyermek kritikus állapotban van.