Az Európai Bizottság előrejelzései szerint 2020-ban az állások harmadának betöltéséhez felsőfokú végzettségre lesz szükség, miközben jelenleg a romániai
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország nyitott az együttműködésre a decemberi választások után megalakuló új román
Pénteken Szatmárnémetiben és Nagykárolyban rendezik meg Az én Adym elnevezésű irodalmi tanácskozást, szombaton pedig az Érmindszenti zarándoklatot, amely ökumenikus
Felfüggesztette tevékenységét hétfőn a BBC hírigazgatója és helyettese az első számú brit közszolgálati médiatársaságnál kirobbant súlyos etikai botrányok
Szent Márton Franciaország védőszentje, de a magyar keresztények számára is fontos személye és tisztelete, hiszen a jelenlegi Szombathely területén született,
Egy bűnszövetkezet utáni nyomozás során kiderült, hogy hat lakásba és egy kereskedelmi egységbe törtek meg Szatmár megye területén 300 ezer lejes zsákmányra
Transzatlanti szabadkereskedelmi övezet kialakítását várják Barack Obama második elnöki ciklusától német gazdasági érdekképviseletek
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat