Arról korábban már beszámoltunk, hogy a szükséghelyzet bevezetése óta Romániában a katonai rendeletek valós vagy vélt be nem tartása miatt nagyon sok és hatalmas összegre rúgó büntetést róttak ki — ám mindeddig nem esett szó arról, hová is kerül, mire is fordítják ezt a pénzt (ami jelen pillanatig elérte az 570 millió lejt, azaz 118 millió eurót).
Marcel Vela belügyminiszter szerda esti nyilatkozata értelmében ezt a tetemes összeget a sebezhető csoportok és az egészségügyi rendszer támogatására fordítanák, a tárcavezető ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy a bírságokból befolyó pénz „nem a minisztériumhoz vagy a kormányhoz”, hanem a helyi hatóságokhoz kerül, nekik kell majd a közegészségügyi rendszer felé irányítaniuk azt.
Ez a terv — ha valóban sikerül megvalósítani, illetve ha a kirótt büntetéseket be is fizetik az érintettek — egyrészt meglepően humánus, másrészt igencsak hasznos, hiszen a helyi és megyei önkormányzatok a járványhelyzet kezdete óta saját költségvetésükből, átcsoportosítások nyomán jelentős összegekkel támogatták kórházaikat, egészségügyi intézményeiket.
Nem történt ez másként Szatmár megyében sem — a megyei tanács tegnapi online ülésén újabb 6,19 millió lejt szavaztak meg a megyebeli kórházak számára, egészségügyi felszerelések vásárlására. A már eddig odaítélt 38,5 millió lej mellett — ugyanis a megyei tanács alárendeltségébe tartozó egészségügyi intézmények számára már év elején 27 millió lej volt előirányozva, a járványhelyzet kezdetével pedig előbb 1,5, majd további 10 millió lejt kaptak a megyei tanács költségvetéséből.
Szabó Kinga Mária