Szilágylompérton született 1934. május 27-én, gyermekkorát Érendréden töltötte. Édesapja, id. Ábrám Sámuel gazdatiszt, később magángazdálkodó, az érendrédi csoport politikai elítéltje. Szatmárnémetiben az Állami Magyar Fiúlíceumban (utóbb Kölcsey Ferenc Főgimnázium) érettségizett, majd 1956-ban Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet jeles végzettje. Segédlelkészi kinevezését Buthi Sándor püspöktől kapta Szinérváraljára, Sárközi Lajos mellé, akit idős korára egyházpolitikai okokból a Szatmár- Németi Református Gyülekezetből ide helyeztek át. Sárközi Lajos nyugdíjazását követően (1958) parókus lelkésszé választotta a gyülekezet. 1959-ben feleségül vette Sárközi tiszteletes nagyobbik leányát, Lídiát, akitől két gyermeke született.

Azon kevés lelkészek közzé tartozott, aki nyugdíjazásáig, közel félévszázados lelkészi pályafutása alatt csupán két gyülekezetben szolgált, Szinérváralján és Szatmárnémetiben. Első szolgálati helyén templomot tataroztatott, énekkart működtetett, felkarolta az ifjúsági és nőszövetségi tevékenységeket, rendszeresen végezte a családlátogatást, folyamatosan táplálta a település szülöttének, Erdősi Sylvester Jánosnak az emlékét (megemlékező írások és ünnepségek, bejárati faragott kapu).

Új templomot építtetett

Társadalmi igazságtételnek tekinthető, hogy 1981-ben Ábrám Sámuelt Szatmár-Németi gyülekezete egyhangúlag megválasztotta a megüresedett lelkészi állásba. Az itt végzett pontosan 24 esztendei szolgálata során megújíttatta a Németi templomot, a parókiát, a temetőőri lakást. Elsők között Erdélyben és Partiumban új templomot építtetett (Szigetlanka), amelynek felszentelésére 1996-ban a III. Magyar Református Világtalálkozó keretén belül került sor. Évek múlva ravatalozót, majd  nyugdíjazása előtt, 2004 őszén, Ifjúsági Központot építtetett, amely azóta is számos rendezvénynek ad otthont és szolgálja a helyi közösséget. Isten csodálatosan szép megbízatásának és kegyelmi ajándékának tekintette a szolgálata alatt rábízott feladatokat.

Református kollégium

Alapítója és első elnöke volt a Szatmárnémeti Véndiákszövetségnek, a változás kezdeti éveiben hitoktatást tartott a város több iskolájában, a telefonos lelkisegély szolgálat révén  is igyekezett támogatni a hozzá fordulókat. A gyülekezet által ajándékozott telekkel segítette egy megálmodott, de sajnos mások által meg nem valósított kollégium létrehozását. 

Feleségével együtt számos rendezvényt, egyházi eseményt kezdeményezett és szervezett, cikkei jelentek meg helyi és egyházi lapokban, ismertető füzetet írt a templomról és könyvet Szatmár-Németi református egyházáról.

Szolgálat, keresztelő, esketés, temetés

Rengeteget szolgált, gazdag és szerteágazó gyülekezeti életet irányított, hívek ezreinek szolgáltatta ki a sákramentumokat. A nyolcvanas években a hivatalosan mintegy nyolcezer lelket számláló Szatmár-Németi gyülekezetében évente a konfirmandusok száma 120-130 körüli (maximálisan 180) volt, továbbá évente akár 160-170 keresztelő, 100 körüli esketés és 130-140 temetés volt. Egyik évben összesen 650 palástos szolgálatot végzett. Előfordult, hogy egymás után nyolc párt adott össze, vagy nyolc gyermeket keresztelt meg.

Nem földi hatalmat szolgált

Esperese halálát követően (1987) fél éven át egyetlen főpapja volt egész Szatmárnémeti mintegy huszonhétezer lelket kitevő reformátusságának (!), hívőknek és nem hívőknek. Beszolgáló papja volt a Láncos-templomnak és  a Külteleknek is. A neki szánt szolgálatot elvégezte segédlelkészei segítségével, de többszöri felkérés után is visszautasította az esperesi tisztséget. Nem földi hatalmat szolgált (ki), hanem égi hatalmat, egyik kedves igéje szellemében: „Ha embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Galata 1:10/b). 

Nehéz időkben is egyenes gerinccel és tiszta lelkiismerettel szolgálta népét és híveit, a közösség ügyét. Olyan időkben, amikor mások „egy tál lencséért” elárulták embertársaikat. 

Istennek tetsző szolgálata

Nt. Ábrám Sámuel lelkiismeretes munkássága, egyházszolgálata és emberszeretete, becsületessége sokak számára példamutató. Erdély, Partium, Szinérváralja és Szatmárnémeti reformátussága büszke lehet mindarra, amit és ahogyan megvalósított. Mégis, az 1956-os Vitézi Lovagrend kitüntetésén kívül semmilyen világi vagy egyházi elismerést nem kapott. Ez rendkívüli szegénységi bizonyítvány közösségünk részéről! Istennek tetsző szolgálatáért azonban a Fennvalótól kapta meg az egyetlen és bárki számára legnagyobb ajándékot, végső elégtételt: hosszú, tartalmas, eredményes, boldog életet, melyet bearanyozott hat unokája, majd három dédunokája is.

Krisztus szolgájaként, Jézus szeretete jegyében nehéz időkben páratlan munkabírással nagy és szépségében már vissza nem térő szolgálatot végzett, végezhetett. Tiszta lelkiismerettel, hitelesen, Isten dicsőségét szolgálva.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (János 14:6)

A gyászoló család.