Szatmárnémeti

Búcsú Aurel Poptól

2020.10.20 - 09:25

 A költő Aurel Pop előbb versei által lett ismert, majd létrehozta a Citadela Könyvkiadót, és több száz kötetet adott ki, ezek között voltak magyar kiadványok is. A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében több éven át szervezett beszélgetés-sorozat egyik alkalmán, amikor a könyvkiadásról és annak nehézségeiről folyt az eszmecsere, Aurel Pop is az egyik meghívottja volt, s a beszélgetés arról szólt, hogy sok-e vagy éppen kevés a mostanában megjelenő könyvek száma, milyen ezeknek a kordokumentumnak is számító köteteknek a minősége, és mit lehetne tenni azért, hogy az olvasó inkább minőségi könyveket olvasson.
A beszélgetést megelőzően jelent meg Debreczeni Éva újságíró, szerkesztő, író és költő A boldogtalan tollhercegnő című posztumusz verses kötetete. Aurel Pop ezen a beszélgetésen hosszasan beszélt a könyvkiadás gondjairól, elmondta, hogy mennyire nehéz kiválasztani azokat a történelmi, helyi vagy személyi vonatkozású kéziratokat, amelyek értéket képviselnek, olvasmányosak, tanulságosak, és meg lehet találni a kiadáshoz szükséges anyagi hátteret. Sokszor kutakodott levéltárakban, múzeumokban, hogy felkutasson olyan írásos forrásokat, melyek segítségével minél többet megtudhatunk Szatmár megye múltjáról. Több kortárs költő és prózaíró köteteit is kiadta, segítve ezzel a szatmári kortárs irodalom megismertetését.
Több mint tíz éven át foglalkozott a Kulturális Kalendárium összeállításával is. Nagyon sok tervet szeretett volna még megvalósítani.
„… morális kötelességemnek érzem — és remélem, mihamarabb sikerül ezt az adósságot törleszteni — dr. Bura László, valamint Gellért Sándor életművével szemben is, hiszen irreleváns, milyen nyelven alkotott az író vagy a költő, az a lényeg, hogy milyen nyomot hagyott a közösségben” — mondta az SZFÚ által szervezett beszélgetésen. Ezeket a terveket már nem tudja megvalósítani, de bízunk abban, hogy lesznek, akik folytatni fogják az elkezdett munkáját. Egy olyan kultúrszemélyiséget veszített el Szatmár megye, aki a maga módján és a számára megadatott lehetőségek mellett igyekezett fellendíteni a megye kulturális életét nemzetiségre, vallásra és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
Nyugodj békében!


Elek György

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Szakértői segítséggel szépült a napközi

Több fontos megvalósítás is kapcsolódik már a fiatal művész, Aurel Popp nevéhez Nagykárolyban. Évekkel ezelőtt a Nagykárolyi Városi Kórház gyermekrészlegét tette barátságosabbá rajzaival, de az 1-es Számú Általános Iskola épületének külső fala is megszépült kezdeményezése révén.
Szatmárnémeti

Családias légkörben búcsúztak a művészetis diákok

Csütörtök reggel elballagott a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum három tizenkettedik osztálya.
Szatmárnémeti

A művészetre irányult a figyelem

A művészet világnapjáról a megyeközpontban is megemlékeztek szerda este. Az Aurel Popp Művészeti Líceum felújított épületének falára a diákok alkotásiból készült képek lettek kivetítve.