Belföld

A parlament szakbizottsága elutasította, hogy március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen

A romániai parlament emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottsága elutasítóan véleményezte azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná.
Belföld

Elfogadta a szenátus a Marcel Vela belügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt

Elfogadta kedden a szenátus a Marcel Vela belügyminiszter ellen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott egyszerű indítványt. A szavazás golyókkal történt. Az indítvány elfogadása mellett 65, ellene 25 szenátor szavazott, öten tartózkodtak.
Belföld

Nyilvános helyeken, zárt térben kötelező a maszk

A védőmaszk viselése, a járványtani szűrés és a kézfertőtlenítés kötelező mind az állami intézmények és hatóságok, mind a gazdasági társaságok esetében - hangsúlyozza az egészségügyi minisztérium.
Belföld

Gesztusértékű lenne, ha a parlament megszavazná a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetet

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint gesztusértékű lenne a román politikum részéről, ha a parlament megszavazná szerdán a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetet.
Belföld

Szijjártó Péterrel folytatott megbeszélést Kelemen Hunor Kolozsváron

Egy nagyon nehéz időszak áll mögöttünk: meg kellett tanulnunk együtt élni a járvánnyal. Magyarország Kormányának támogatása kérésünkre jó időben érkezett, a védőfelszerelések, maszkok, fertőtlenítőszerek eljutottak közösségünk tagjaihoz. Köszönjük ezeket! - nyilatkozta Kelemen Hunor.
Belföld

A magyar kormány Erdély gazdasági fejlesztését célzó programja nem lehet diszkriminatív jellegű

A magyar kormány Erdély gazdasági fejlesztését célzó programja nem lehet diszkriminatív jellegű - hangsúlyozta kedden Bogdan Aurescu román külügyminiszter, emlékeztetve: jelenleg ez a projekt a román fél hozzájárulása nélkül zajlik.
Belföld

Nem kell ingatlanadót fizetni a családorvosi rendelők épületeire

Az államfő kihirdette kedden a 2016/227-es törvényt módosító jogszabályt, amely szerint nem kell ingatlanadót fizetni a családorvosi rendelőknek helyet adó épületekre.
Belföld

Papírhalmaz az IMM-kölcsönért

Az IMM Invest rendszerben banki kölcsönért folyamodó cégek közül sok visszalép, mert a bankok olyan feltételek mellett adnának kölcsönt, amelyeket a cégképviselők nem hajlandók vállalni.
Belföld

Tőkés László: száz év alatt meg kellett tanulnunk zsákban táncolni

A Trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni - jelentette ki keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Belföld

Ferenc pápa a kézdivásárhelyi Kerekes Lászlót nevezte ki gyulafehérvári segédpüspökké

Ferenc pápa a kézdivásárhelyi Kerekes László plébánost nevezte ki a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé - közölte Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek keddi körlevelében, amelyet a Romkat.ro erdélyi hírportál tett közzé.
Belföld

18.429-re nőtt a bizonyítottan fertőzöttek száma

A legutóbbi tájékoztatás óta 146 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 18.429-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Belföld

Monica Anisie: Az oktatási rendszer átszervezésére van szükség

Átszervezett oktatási rendszerre van szükség az elemi osztályoktól az egyetem utáni képzésig - jelentette ki kedden egy konferencián Monica Anisie tanügyminiszter.