Szerdán éjféltől a teherforgalom számára is megnyitják a dél-erdélyi autópálya Holgya (Holdea) és Marosillye (Ilia) közötti 21 kilométeres szakaszát - jelentette be Lucian Bode román szállításügyi miniszter a szerdai bukaresti kormányülés elején.
Klaus Iohannis államfő szerdán úgy nyilatkozott, Romániában a járványgörbe továbbra is stagnál, de ez a szakasz szerencsésen túlléphető, amennyiben a lakosság 'éber és fegyelmezett' marad.
Kétezer lejre bírságolta meg szerdán a Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Călin Popescu-Tăriceanut, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökét a Klaus Iohannis államfő ellen tett kijelentései miatt.
A legutóbbi tájékoztatás óta 165 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 18.594-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Meghosszabbították vasárnap estig a fokozott légköri instabilitásra vonatkozó, az ország régióinak többségére érvényes figyelmeztetést a meteorológusok.
Elhalasztotta szerdán a képviselőház annak az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetnek a vitáját, amely értelmében a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét. A javaslatot visszaküldték a szakbizottságba.
Ludovic Orban miniszterelnök arra kérte a felelős minisztereket a szerdai kormányülés kezdetén, hogy legkésőbb június elsején legyenek az iskolákban a diákok és tanügyi személyzet védelmét szolgáló egészségügyi maszkok, ugyanis június 2-án kezdődnek a felkészítő órák a képességfelmérő vizsgára és az érettségire.
Június elsejétől további, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében megszabott korlátozásokat oldanak fel, például a teraszok is megnyithatnak a fizikai távolságtartás feltéleinek betartásával, jelentette ki kedd este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Az országos szintű tesztelést a koronavírusra a különböző célból véranalízisre jelentkező páciensek között fogják elvégezni az elkövetkező időszakban, jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter kedd este.
Újabb hat koronavírus-fertőzött elhalálozását jelentette kedd este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), ezzel 1216-ra nőtt a betegség halálos áldozatainak száma.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat