Tüntetéseket helyeztek kilátásba a nyugdíjasszervezetek, amennyiben a kormány nem emeli a nyugdíjakat a törvény által előírtaknak megfelelően. A munkaügyi miniszter azt mondja, lesz nyugdíjemelés, ennek azonban olyan arányúnak kell lennie, hogy azt megbírja a költségvetés.
Amennyiben a parlament szeptember 27-ét jelöli meg az önkormányzati választások dátumaként, legkésőbb július 29-én elkezdődik a választási időszak, augusztus 2-án pedig meg kell alakítani a Központi Választási Irodát (BEC) - jelentette be kedden az Állandó Választási Hatóság (AEP).
Jelentősen bővült azon európai (és nem csak) országok listája, amelyekből a házi elkülönítés ajánlása nélkül lehet beutazni Romániába — tíz országba viszont csak korlátozással utazhatunk.
A koronavírus terjedésének korlátozására hozott intézkedések megszegése miatt is megbüntette a rendőrség azt a két törvényhozót, akiket reggel nyilvános helyen elkövetett botránykeltésért bírságoltak meg egy bukaresti gyorsétteremben történtek nyomán.
Június 29-e és július 5-e között Bukarestben, valamint Brassó, Argeş, Prahova és Galac megyében regisztrálták a koronavírusos megbetegedések 46,6%-át - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A koronavírus-járvány megfékezésével kapcsolatos intézkedésekről csak a kisebbségek 34,9%-a kap teljes körű tájékoztatást anyanyelvén, 44,2% esetében egyáltalán nincs kisebbségi tájékoztatás.
Fenntartotta az Európai Bizottság (EB) a májusi előrejelzésében megfogalmazottakat, és erre az évre továbbra is 6 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában - derül ki a kedden közzétett nyári prognózisból.
Kedd estig érvényes narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vihar veszélye miatt 16 megyére, köztük erdélyi megyékre is. Huszonhat megyében és a fővárosban sárga riasztás van érvényben.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága az önkormányzati választások dátumát kijelölő RMDSZ-tervezetet - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a törvényjavaslat kezdeményezője, Cseke Attila szenátor.
Sorin Mierlea, az InfoCons fogyasztóvédő szervezet elnöke szerint több mint 50 olyan típusú védőmaszkot árusítanak Romániában, amelyek nem felelnek meg az európai előírásoknak.
Pár napja fogadták el azt a törvénytervezetet, amelynek legfontosabb újítása, hogy ezentúl a pedofilok és a kiskorúak sérelmére szexuális bűncselekményt elkövetők nem úszhatják meg felfüggesztett börtönbüntetéssel, ténylegesen le kell tölteniük a szabadságvesztést.
A legutóbbi tájékoztatás óta 397 új koronavírusos esetet igazoltak Romániában, és ezzel 29.620-ra nőtt a fertőzöttek száma - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat