Belföld

Kezdődik az Európai Unió Bírósága új román tagjának kiválasztása

2020.07.31 - 15:07

Az Európai Unió Bírósága tagjai közül tizennégy bírónak és hat tanácsnoknak 2021. október 6-án jár le a mandátuma, többek közt a román bírának is.

Az érintett országoknak 2020. november 30-ig kell jelöltet javasolniuk a jövő évben megüresedő bírói és tanácsnoki helyekre.

Az Európai Bíróság tagjait az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 253. és 255. cikkelye, valamint az EUB alapokmányának megfelelő rendelkezései alapján választják ki.

A kormány július 9-én fogadta el az EUB romániai tagja jelölésének menetrendjét.

Az érdeklődők 2020. szeptember 25-ig nyújthatják be pályázatukat papír- vagy elektronikus formában, az igazságügyi minisztérium székhelyén vagy a [email protected] emailcímen.

A jelentkezési dossziékat egy bizottság bírálja el, majd meghallgatásra kerül sor. A dossziék kiértékelésének eredményeit és a meghallgatások időpontját az Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság honlapján is nyilvánosságra hozzák majd.

A kiválasztott szakembereket külön-külön értesítik, hogy jelenlenek meg interjúra. Az interjú 2020. október 20 és 22 között, egy bizottság előtt zajlik, amelyet az igazságügyi minisztérium elnököl.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Románia adózza meg leginkább a munkát

Vannak országok, ahol a kétgyermekes csonka családok nettó jövedelme még a bruttó fizetésnél is magasabb - Románia messze nem ezek közé tartozik.
Szatmárnémeti

Ady Endre 20-22: örökösök kerestetnek

A felperesek egyike nemrég meghalt, a tárgyalás felfüggesztését kérte az alperes ügyvédje, amíg az örökösödési folyamat le nem zajlik.
Belföld

Bíróságra került a nemzeti liberális pártügy

A belső ellenzék többek között a pártból való kizárást vétóztatta meg a törvényszéken - PNL megfellebbezi a hétfői párthatározatok felfüggesztéséről szóló törvényszéki döntést.