A koronavírus elleni oltási tájékoztató kampányt a lazító intézkedések által érintett egyes ágazatokra szabják - tájékoztat a kormány közleménye a június 1-je után az ország normalitáshoz való visszatérését előkészítő tárcaközi bizottság szerdai ülését követően.
„Az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített, fiataloknak szánt lakások vételára 2020-ban jelentősen megemelkedett, esetenként megkétszereződött. A program célja lakást biztosítani a fiataloknak, ennek szellemében a vételárat és a bérleti díjat a 2019-eshez hasonló értékekre módosítjuk” – jelentette be Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.
Júniusig legalább ötmillió állampolgár beoltását tűzték ki célul, ennek az átoltottsági szintnek az elérésétől függ a nyitás megkezdése. A hosszú hétvégén sem tekintenek el a szabályoktól.
Ha a járványügyi helyzet engedi, akkor az Iskola Alapítvány támogatásával és szervezésében 2021. június 19-én Kolozsvár főterén állhat össze Közép-Európa legnagyobb zenekara.
A hagyományt folytatva az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) meghirdette a 2022-es évi falinaptár-pályázatát, melynek témája: 130 éve Erdély tájain az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel. A jelentkezők a naptárba szánt fotókat egészen június 25-ig küldhetik el.
Egy kolozsvári szülész-nőgyógyász petíciót indított, melyben arra kéri a hatóságokat, hogy újból engedélyezzék, hogy igény esetén az apukák is bent lehessenek párjuk mellett a szülőszobán. Szatmár megyei támogatók aláírását is várják.
A romániai járművezetők általában akkor mossák meg autójukat, amikor már nagyon koszos, és a várakozási idő a fő szempont az autómosó kiválasztásakor - derül ki a MOL Románia által szerdán közzétett felmérésből.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2240 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 35.200 koronavírustesztet végeztek - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Ford megerősítette, hogy 300 millió dolláros fejlesztéssel a romániai krajovai üzemében egy új kishaszonjárművet fog gyártani 2023-tól. A modell kínálatában a 2024-ben bemutatkozó, tisztán elektromos hajtású változat is szerepel, ami az első olyan sorozatgyártású, tisztán elektromos hajtású autó lesz, ami Romániában készül - közölte kedden az amerikai gyártó.
Costel Alexe, a Iaşi megyei tanács elnöke szerdán bejelentette, hogy hatósági felügyelet alá helyezték, emiatt önként lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöki tisztségéről, megyei tanácselnökként azonban továbbra is ellátja feladatait.
A kormány széleskörű kampányt tervez a koronavírus elleni immunizálás folyamatának az előmozdítására, amelyben művészek, sportolók és politikusok is részt vesznek - jelentette ki kedd este Klaus Iohannis államelnök.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat