Az erdélyi iskolákban kevésbé zsúfoltak az osztálytermek, tornatermek és sportpályák, és nagyobb mértékben ellátottak számítástechnikai eszközökkel, mint az ország többi régiójának iskolái — mutat rá legfrissebb elemzésében az Erdélystat.
Ma meghaladjuk a 3,5 millió személyt Romániában, aki be van oltva az első vagy a második dózissal - írja pénteki Facebook-bejegyzésében Florin Cîţu miniszterelnök.
Mindaddig nem lehet javaslatot tenni az iskolák teljes újranyitására, amíg nem derül ki, hogy miként alakul a fertőzöttségi ráta az ortodox húsvét után - jelentette ki pénteken az oktatási miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1422 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 38.400 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Virtuális látogatást tesznek május 10-e és 28-a között Romániában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői, élükön Jan Kees Martijn küldöttségvezetővel.
A Vadászegyesületek Szövetsége kéri az illetékes állami intézményektől a Kovászna megyei Ozsdola környéki medve kilövése körülményeinek mielőbbi kivizsgálását, valamint a hazai medvepopuláció tudományos felmérését az éves kilövési kvóta tudományos szabályozása érdekében.
A gyerekek óvodai beiratkozása május 31-én kezdődik, az újrairatkozás pedig május 17-én, tájékoztat az edupedu.ro a tanügyminisztérium rendeletére hivatkozva. A szülők a már óvodás gyerekeiket május 17-től kezdődően írathatják be ismét óvodába.
Jobb eredményeket értek el a 2018-as PISA-felmérés olvasási tesztjén azok a diákok, akik elsősorban nyomtatott könyveket olvastak, de az olvasási eredményen javított az is, ha a diák támogató környezetből érkezett, illetve ha a pedagógusai támogatását élvezte.
Elkészült a törvényszéki orvostani jelentés az ortodox keresztelési szertartást követően meghalt hat hónapos csecsemő ügyében. A dokumentum szerint tüdőgyulladás idézte elő a suceavai csecsemő halálát.
Kedvezően véleményezte csütörtökön a szenátus gazdasági bizottsága a kormány törvénytervezetét, amely szerint a járványvédelmi szabályokat ismételten megszegő vállalkozások tevékenységük 15 vagy 30 napra való felfüggesztésével büntethetők.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat