Országos konzultációt indított az RMDSZ azért, hogy felmérje a romániai magyarok gondjait és számba vegye a problémáit, illetve hogy a polgárok véleményt mondhassanak a Szövetség kormányzati munkájáról. Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint ez azért is fontos, mert így közvetlenül az emberektől tudhatják meg, számukra mi a fontos, hogy melyek azok a gondok, amiket kormányzati szintről mihamarabb meg kell oldaniuk - interjú.
Újabb mandátumra jelölteti magát Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az alakulat sajtóközleményben tájékoztatott, hogy Kelemen Hunor kedden iktatta jelölését egy újabb mandátumra.
Európa-szerte riasztás van érvényben, miután egy bizottsági vizsgálat kimutatta, hogy az importált méz közel fele nem 100%-ban természetes. A 18 országból vett minták azt mutatják, hogy az üvegekben több cukorszirup-keverék van, amit az importőrök a méz árának leszorítására használnak – ráadásul az anyag nem is cukorszirup, hanem a dolgok ennél bonyolultabbak.
Nem fizeti az utóbbi időben a pénzügyminisztérium a tavaly márciusban bevezetett menekülttámogatói pénzeket. Az a hír járja, hogy meg akarják szüntetni a támogatási rendszert, a hivatalos verzió szerint csak módosítanák azt.
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy órával előrébb kell állítani az órákat, kezdődik a nyári időszámítás. Volt szó róla, hogy lemondanak az állítgatásról, de úgy néz ki, hogy 2024-ig még marad ez a rendszer.
Feltérképezik a Kárpát-medencei magyar emlékhelyeket, amihez a határon túli magyar közösségek segítségét kérik — szobrok, obeliszkek, emlékházak, szülőházak, emléktáblák, várak, kastélyok, templomok, sírkertek is javasolhatók, minden, ami az épített örökség része, és ami „jelzi és igazolja”, hogy a magyarság jelen van vagy volt az adott térségben.
Tízből hét munkavállaló nem tudja, hogy az önéletrajzában szereplő tapasztalata és képességei, valamint a piaci szint alapján mekkora fizetést kellene kapnia, de 91%-uknak az a fő elvárása, hogy tisztességesen fizessék meg őket.
Ellenzik a Romániában tevékenykedő biztosítótársaságok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árát befagyasztó kormányhatározat-tervezetet, amelyet gazdaságilag megalapozatlannak és az uniós szabályozásokkal ellentétesnek tartanak.
Erdély-szerte pedagógusfórumokat szervez az RMDSZ ebben az időszakban A közösségért kormányzunk – országos konzultáció részeként. Ezeknek a találkozóknak a céljáról, tervekről és az oktatási eredményekről kérdeztük Szabó Ödön parlamenti képviselőt. Nem ismerünk olyan személyt, akinek több szemszögből lenne rálátása az oktatási kérdésekre, mint neki: több mint tíz éve a képviselőház oktatási bizottságának tagja, korábban egyetemen tanított, emellett öt gyerek édesapja, felesége pedig pedagógus - Interjú
Március 24-én, pénteken 10 órától a magánszemélyek az érvényesített gyártóknál jelentkezhetnek a Rabla Classic és Rabla Plus programok keretében történő regisztrációval kapcsolatos formalitások elvégzésére, míg a jogi személyek a két programban való részvételhez szükséges dokumentumokat a számítógépes alkalmazáson keresztül tölthetik fel. A programokat illetően módosítások léptek érvénybe.
Az Erdélyi Vállalkozói Iskola harmadik kiadását tartják idén, a vállalkozás- és gazdaságfejlesztési képzéssorozatra március 27-ig lehet jelentkezni a rendezvény honlapján.
Fantomcégek bevonásával és ÁFA-csalásra alkalmas fiktív átszámlázásokkal feketítik el a forgalmat, tüntetik el profitot és ÁFÁ-t az autókereskedők — legalábbis ezt gyanítják az adószedők, emiatt indítottak vizsgálatokat az ágazatban.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat