Az ifjúsági és sportminisztérium kezdeményezésére csütörtöki ülésén a kormány elfogadta az olimpiai és paralimpiai bajnokok anyagi juttatásának megduplázását.
Szeptember elsejétől, a „Tengerpart mindenkinek” program elindításával akár 70%-kal is csökkenhet az üdülés ára a jelenlegihez (főszezon) képest a román tengerparton, jelentették be csütörtökön a Román Turisztikai Munkáltatók Szövetségének (FTPR) képviselői.
Kovászna, Ilfov és Iaşi a három legszennyezettebb levegőjű megye Romániában, míg Hargita és Galac megyében a legalacsonyabb a szálló por (PM10) koncentrációja - derül ki a levegőminőséget figyelő Airly társaság csütörtökön közzétett elemzésének eredményeiből.
A sérülékeny fogyasztók már idén ősszel részesülhetnek a villany- és gázszámla-támogatásból, ha a parlament jóváhagyja szeptemberben a támogatás odaítéléséről rendelkező törvénytervezetet - jelentette ki az energiaügyi miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 595 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 32 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Kabulban rekedt román állampolgárok közül egyet menekítettek ki a román légierő által küldött katonai repülőgépen, a többieknek egyelőre nem sikerült eljutniuk az afgán főváros repülőterére — tájékoztatott a külügyminisztérium.
Ha bűnvádi eljárás indulna ellene, lemondana a pártelnöki tisztségről - jelentette ki szerda este a Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu. Az ellenzéki alakulat elnöke ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a Cîţu-kabinet ellen.
Az elmúlt 24 órában 13.961 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját — derül ki a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által ismertetett adatoból.
Németh Zsolt szerint a magyar nemzetpolitika a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) létrehozásával állt húsz évvel ezelőtt "helyzetteremtő" pályára.
Több mint 11,33 millió tonna búza termett idén Romániában, ami az ország uniós csatlakozása óta eltelt időszak legjobb termésének számít - közölte szerdán a mezőgazdasági minisztérium.
Kitüntette szerda este Klaus Iohannis államfő a tokiói olimpiai játékokon érmet szerzett román sportolókat.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat