Forin Cîţu elmondta, a jogszabály véglegesítésével a pénzügyminisztériumot, illetve a munkaügyi és a fejlesztési tárcát bízta meg. Tájékoztatása szerint a kormány nem csak a lakosságnak, hanem a kis- és középvállalatoknak is készül áram- és gázszámla-támogatást nyújtani. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy javaslatára a kormányülésen szóba került az földgáz árának maximálása. Erről az intézkedésről az energetikai minisztériumnak egyeztetnie kell a Versenytanáccsal és az Európai Bizottsággal is — tette hozzá.
„Több változaton gondolkodunk, és azt akartam, hogy számba vegyük az ármaximálás lehetőségét is. A legjobb megoldásokat keressük, különösen a március 31-ig tartó az időszakra, a háztartások és az ipari fogyasztók számára" — jelentette ki a miniszterelnököt.
AGERPRES