Az iskolás gyermekek szüleinek véleménye szerint a jelenlegi oktatási rendszer elsődleges problémája, hogy a tanterv elavult, a gyerekek nem azt tanulják, amire igazán szükségük lenne – mutat rá az EduMonitor kutatásjelentése.
Kevesebb mint egy hónapja még úgy volt, hogy adó- és illetékemelések nélkül oldja meg a költségvetési hiányt a kormány, de persze nem így lesz. Itt a lista, hogy mi lesz drágább, mi fog többe kerülni.
Magyar Lóránd RMDSZ-es parlamenti képviselő interpellációja nyomán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter felülvizsgálta a Romániai Fogorvosok Kollégiumának döntését és visszavonta a kompetenciákra vonatkozó döntéseket.
Elkezdtek hullani a fejek Bukarestben, Marius Budăi munkaügyi miniszter után pénteken lemondott Gabriela Firea családügyi miniszter is. Mindkét tárcavezetőnek politikai felelőssége volt abban, ami az Ilfov megyei idősotthonokban történt.
Több mint 500 mintát neveztek a termelők a Partiumi Falugazdász Hálózat és az Érmelléki Pálinkakultúra Egyesület közös szervezésű Blisseva Partium Spirit Award nemzetközi párlat- és pálinkaversenyére. Többek közt erről is szó volt a partiumi falugazdászok érmihályfalvi találkozóján.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint a márciusi 14,53 százalékról júniusban 10,3 százalékra csökkent az éves infláció Romániában.
Megvan az első politikus, aki nagy nehezen vállalta a felelősséget az Ilfov megyei idősotthonban feltárt embertelen viszonyok miatt: lemondott Marius Budăi munkaügyi miniszter. Az ellenzék Gabriela Firea családügyi miniszter fejét követeli!
A VIBE történetének eddigi legnagyobb kiadása ért véget hétfő hajnalban, miután a szervezők összesítése alapján 102.700 résztvevő bulizott szerdától vasárnapig a Maros part Víkendtelepi fesztiválhelyszínen.
Augusztus elsejétől 35 lejre nő az alkalmazottaknak adott étkezési utalványok értéke, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki ennyit fog kapni a munkanapjain. Januártól 40 lejt fognak érni az ételjegyek.
Az idei első hat hónapban 34,5 százalékkal több környezetkímélő járművet helyeztek forgalomba Romániában, mint előző év azonos időszakában, a piaci részesedésük pedig 21,9 százalékra nőtt.
Minden idősotthon, gyermekgondozó és mozgássérült-kezelő intézet ellenőrizve lesz a július tizedikén kezdődő hét folyamán. Marcel Ciolacu kormányfő mélységesen elítéli ami az Ilfov megyei idősgondozókban történt.
Kihirdette Iohannis államfő azt a törvényt, amely szerint letöltendő szabadságvesztéssel büntetendők azok a halálos balesetet okozó sofőrök, akiknek nincs jogosítványuk, vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezettek.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat