Nemzeti gyásznapot hirdetettek Romániában csütörtökre a brüsszeli terrortámadások áldozatainak emlékére, a belga állampolgárokkal való szolidaritás jeleként,
Az amerikai Ford mintegy 200 millió eurót ruház be romániai üzemébe 2017-ig, ahol az Ecosport hobbiterepjárót fogja gyártani - írta szerdán a Ziarul Financiar című
Kivonult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója a parlament keddi üléséről, tiltakozásul a második világháború előtt és idején tevékenykedő
A román csendőrség megerősítette a repülőterek és nagykövetségek védelmét kedden a brüsszeli terrortámadások után, de a Román Hírszerző Szolgálat (SRI)
Újabb 30 napra, április végéig meghosszabbította a bukaresti táblabíróság Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi elnökének
Tiltakozását fejezte ki a magyar nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt, amely szerinte jól illeszkedik
A sportesemények lelátóin és az internetes hozzászólásokban megnyilvánuló rasszizmus ellen emelt szót Dacian Ciolos román miniszterelnök abban az üzenetben,
Ötféle, a hazai bevásárlóközpontokban is árusított palackozott víz nem alkalmas fogyasztásra - állapította meg az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság egy
Kelemen Hunor szerint a románok és magyarok közötti tartós etnikai békét a történelmi igazságra kell alapozni
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat